Hollósy Simon száz éve tette le az ecsetet

1857. február 2-án született Máramarosszigeten, örmény kereskedő apja a szabadságharc idején vette fel a Korbuly helyett a Hollósy nevet. Tanulmányait Székely Bertalannál kezdte a budapesti Mintarajziskolában, majd a müncheni akadémián folytatta, 1885-ben itt festette az itthon és külföldön is nagy sikert arató Tengerihántás című képét (jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában látható). Hollósy szembefordult az akadémiai oktatással, s 1886-ban magániskolát nyitott, maga köré gyűjtve az életszerűbb ábrázolásra törekvő fiatalokat. Személyisége ereje, s hogy rámutatott Courbet Münchenben kiállított képeinek újszerű értékeire, utat nyitott a modern törekvéseknek. Ez idő tájt készült képei a francia festészet új törekvéseihez igazodva, végleg eltávolodtak az akadémikus stílustól.

Hollósy 1896 nyarán tanítvány-barátai, Réti István és Thorma János biztatására kísérletképpen Nagybányára vitte iskoláját. Rövidesen itt is telepedett le, s iskolája a szabadtéri napfényes tájfestéssel évtizedekre meghatározta a hazai festészet fejlődésének útját. 1901-ben kivált a nagybányaiak közösségéből, a teleket továbbra is Münchenben magániskolájában töltötte, nyaranta pedig diákjaival Fonyódon, Vajdahunyadon, majd Técsőn dolgozott, Técsőn is halt meg 1918. május 8-án.

Kiállításon kevés műve szerepelt, jelentősebb anyagot mindössze egyszer mutatott be, 1910-ben a Könyves Kálmán Szalonban. Nem volt termékeny művész, a hangulatokat kereste, alkotó tevékenysége a tanításban merült ki. Festészetében élesen elkülönült a Nagybánya előtti és utáni szakasz. Korai képei az 1870-es évek magyar kultúrájának népies hagyományait és a müncheni zsánerfestészet jegyeit viselik magukon: Meditáló szerzetes (1883), a Nevető leány (1883), Jó bor (1884). Művészetében átmenetet jelentenek az impresszionisztikus elemeket felmutató, gazdag festőiségű képei, mint Az ország bajai (1883), vagy a hazatérte előtt festett Zrínyi kirohanása (1896 körül). Nagybányán festett képei közül legjelentősebb a befejezetlenül maradt Rákóczi-induló, amelyhez még közvetlenül halála előtt is készített vázlatokat, s ugyancsak Nagybányán készítette el Kiss József verseinek illusztrációit Tüzek címmel.

Utolsó korszakában főként técsői parasztházakat, a Tiszát vagy a Nereszen-hegyet festette. Kései tájképeiben (Técsői tájkép, Boglyás táj, Alkonyat boglyákkal) már a plein air, illetve az impresszionizmus elemeit is felhasználta. E periódusának fő műve Önarcképe (1916), egyike legmegrázóbb alkotásainak. Számos képét őrzi a Magyar Nemzeti Galéria, emlékkiállítását 1957-ben rendezték meg.