Embercsempészet A-tól Z-ig

Éhínség, kilátástalanság, nyomor, természeti katasztrófák, nem ritkán életveszély, törvényes rend és emberi jogok utáni vágy. Legtöbbször ezek motiválják azokat az embereket, akik hazájukat elhagyva, Magyarországon át próbálnak valamelyik nyugat-európai országba jutni, és ott jobb élet reményében letelepedni. Évről-évre rohamosan nő azoknak a száma, akik Kínából, Pakisztánból, Irakból, Afganisztánból, Szomáliából, Szenegálból, Bangladesből, Törökországból, Albániából, Tunéziából, Algériából, vagy akár Vietnamból indulva illegális határátlépés útján érkeznek hazánkba. Ez a jelenség azonban nemcsak Magyarországot érinti, hanem súlyos, világméretű probléma: a kimutatások szerint a később valamelyik nyugat-európai országban letelepedett illegális bevándorlók nagy eséllyel maguk is embercsempészettel kezdnek foglalkozni, vagy a más bűnözési (lopás, prostitúció, drog) ágakban tűnnek fel az adott országban. Ez nem jó. Senkinek sem.

Források szerint a világon évente 1 millió ember kerül embercsempészekhez, ami egyben azt is jelzi, hogy az embercsempészet ma már külön szakma lett (dollár milliárdok forognak benne), és működtetői is egyre profibbak. Technikák, trükkök egész garmadát dolgozták ki, hogy kijátsszák a szolgálatban lévő határőröket, akiket sok esetben nem is olyan nehéz „megtéveszteni”. Jó pénzért ugyanis egyeztetni lehet velük, hogy mikor, hol legyenek. Persze ez részletkérdés.

Főbb irányok, útvonalak
Az illegális bevándorlás az 1980-as években ütötte fel a fejét a Magyarországon. Akkor a romániai belpolitikai helyzet miatt egyre több menekült érkezett hazánkba. Mára ez a helyzet kicsit megváltozott: a szakemberek már három nagy, „jól kiépített” migrációs irányról beszélnek.
Az egyik az Oroszország felől érkezők illegális bevándorlók vonala, akik majd az ukrán határon próbálnak Magyarországra jutni, ahonnan Ausztrián (esetleg Szlovákián át) távozva az egyik vezető európai országba igyekeznek. Ők általában valamelyik ázsiai országból (Kína, Afganisztán, Irak, Pakisztán) érkeznek, de az sem ritka, hogy Moszkváig repülővel (főleg kínaiak, illetve az afgánok) jönnek, és csak innen váltanak kocsira, kisbuszra.

A másik „kedvelt” irány Törökország érintésével, Románián át Debrecenig tart és onnan Budapestig. Itt ez a migrációs irány most már évek óta kettéválik: valaki Ausztria–Németország irányba, mások Szlovénia–Olaszország felé mennek tovább.

Sokan a harmadik kedvelt irányból, Szerbián át érkeznek. Ők a délvidéki határrészen próbálnak átszökni, és Ausztrián, esetleg Szlovénián keresztül távoznak az országból.

Feljövő albánok, rutinos ukránok
Egyébként épp itt a Délvidéken volt egy érdekes fordulat az elmúlt években. Az addig domináló szerb embercsempészeket ugyanis szép lassan leváltották az albán bűnözők, akik ma már nagyrészt uralmuk alatt tartják ezt a határszakaszt.

A régió központja Szabadka, ahol sokan abból élnek, hogy lakásukat, pincéjüket, vagy padlásukat pihenő-, illetve gyűjtőhelynek adják ki. Itt várják be egymást a különböző helyről érkező csoportok, ez a végső csomósodás, hogy egyszerre vágjanak neki a határnak. Itt akár napokat, de a rossz körülmények miatt van, hogy akár heteket is várakozniuk kell. (Ezen a szakaszon csak tavaly háromszorosára nőtt az illegális átlépések száma, valamint közel tizenhatszorosára azoké, akik hamis okmányokkal próbáltak átjutni Magyarországra.) Az embercsempészek közti versenyhelyzetet jól jelzi az, hogy vannak olyanok is, akik plusz szolgáltatásokat is ajánlanak az illegális bevándorlóknak azért, hogy őket válasszák: sokszor még azt is megígérik, hogy a klienst később munkához juttatják az EU-ban.

Az ukrán határ mentén hasonló a helyzet, ahol szintén sokaknak szolgál jövedelmül az embercsempészettel való összejátszás, sőt itt már régen elterjedt az a „pletyka”, hogy a határőrökkel rendre összejátszanak a csempészek.

Nyilatkozott az embercsempész
Nemrég egy angol újságírónak sikerült egy ukrán embercsempészt megszólaltatnia, aki lelkesen dicsekedett arról, hogy mostanában „még többen próbálnak átjutni Ukrajnából” hiszen „… jó a hírünk, mert (az illegális határátlépők) 70 százalékát nem kapják el.” Az ennek okát tudakoló kérdésre a férfi a megfelelő „összjátékot” adta válaszként: ennek egyik komponense az alapos civilek nyújtotta segítség, a szállás, a bújtatás és ellátás a határ menti falvakban. (Itt is sokaknak ez a fő jövedelemforrása. A megszólaltatott embercsempész még a pénzügyi dolgokba is beavatta a brit zsurnalisztát: neki minden egyes illegális határátlépő után átszámítva 50 ezer forint tiszta jövedelme marad; a tavaszi és nyári hónapokban akár megkeres havi 700 ezer forintot. Az ottani átlagkereset körülbelül 50 ezer forintnak felel meg. Nem csodálkozhatunk azon, hogy ilyen büszke.)

A csapatmunka másik részét pedig a magas összeggel megvesztegetett határőrök jelentik, akik egy előre egyeztetett időpontban elnézően „ablakot nyitnak” a határon. Ilyenkor egy bizonyos szakaszon órákon keresztül nincs semmiféle ellenőrzés, tehát szabadon lehet menni.
@@

Versenyfutás és bújócska a zöldhatáron
Amikor az embercsempészek a legmegfelelőbbnek tartják az indulást az addig elrejtett migránsokat felpakolják az autókba, kisbuszokba, és elindulnak ahhoz ponthoz, ahol majd egy idegenvezető fogja átvenni a csoportot. (A szállítókocsik előtt mindig halad egy úgynevezett „előfutó” kocsi, amelyik feltérképezi a terepet, és azonnal jelez, ha ellenőrzés van. Ilyenkor a szállítókocsit egyből visszafordítják, illetve más útvonalra viszik.) Ezalatt a csempészek és a falvak lakói felügyelik a környéket, és mobiltelefonon értesítik a többieket a határőrök mozgásáról. A kocsiból kiszállva az idegenvezető, az úgynevezett „sétáló” veszi át, és viszi őket a határ közelébe, ahol megmutatja nekik a tartandó irányt. „Az ott már Magyarország!”- mondja ilyenkor, de tovább már nem megy velük.

Az akció szinte mindig az éjszaka leple alatt történik. Ilyenkor a bevándorlók (akik legtöbbször azt sem tudják, hogy milyen országban vannak) elindulnak a mutatott irányba, abban a reményben, hogy a túloldalon már újabb kocsik várják őket. (Ezek általában Budapestig repítik őket, ahol pár nap pihenés következik, amíg nem veszi át őket a soron következő, „osztrákspecialista” csempész.) Persze az sem ritka, hogy a teljes mértékben kiszolgáltatott embereket átverik: több napi út után elengedik őket Ukrajna belsejében a hasonló útravalóval: „Az ott már Magyarország!”

És mivel védekeznek a határőrök, ha akarnak? Az ukrán határ mentén például már egy éve alkalmaznak két olyan hőkamerát, (ezek egyenként nyolcvanmillió forintot érnek), amellyel nyolc-tíz kilométeres távolságot lehet 360 fokban befogni. Ez ma a határőrök legnagyobb fegyvere a migránsok ellen. Egy dolog ellen viszont a kamerák sem tudnak mit csinálni, és ez a korrupció.

Trükkök, cselek
Mi van, ha már lebuktunk?
Mint már említettük az embercsempészésnek mára kialakult trükk-, és taktikarendszere van. Például mi történik akkor, ha az őrök elkapják a bevándorlókat? Általában semmi. Köpni szinte biztos nem fognak, mint ahogy igazat mondani sem, hiszen szó szerint semmit nem tudnak: fogalmuk sincs, hogy mikor, hol voltak, arról sincs lövésük, hogy most hol vannak, biztonsági okokból nem ismerhetik a gépkocsivezetőket, a szállásadókat, (nehogy személyleírást adhassanak róluk), a származási országra utaló nyomokat, – okmány, márkajelzés, pénz, stb.- a csempészek pedig már korábban eltüntették róluk. Ezenkívül még arról is gondoskodtak, hogy ugyanazt a történetet adják elő arról, hogy mi is történt, ki hozta ide őket stb. Ez a mese, persze ezt a határőrök is tudják.

De lássuk a legjobb migráns cseleket!
Seprű-módszer
A lebukást elkerülendő a bevándorlók nem hagynak maguk után semmiféle nyomot. Az utolsók mindig faágakkal takarítják el a nyomokat, és szigorúan ügyelnek arra, nehogy eldobjanak valamit, ami később árulkodó lehet.

Menjünk vonattal!
Ha nem a zöldhatáron jönnek, akkor valamilyen járművön húzzák meg magukat. Ezekből a legdurvább a vonat alvázra, hálóval felerősített ember (ezt a módszert legtöbbet a románok alkalmazzák), aki a robogó vonat alján „lép be” az országba. Ha mégis a vonat belsejét választják a bevándorlók, akkor rendszerint a rendkívül szűk terekbe próbálják bezsúfolni magukat, nem ritkán akár egyszerre többen is. A vonat személyzete sok alkalommal csempész is egyben, akik az utazás alkalmával le-föl járkálva felügyelik az eseményeket.

Kamion
A kamionba rejtett „potyautasokról” sokszor maga a sofőr sem tud. Erről a módszerről Gaál Gyula a téma hazai szakértője így beszélt: „Egyes bűnszervezetek kiterjedt személyi kapcsolataik és anyagi lehetőségeik révén a teljesen szabályos úti, vám- és fuvarokmányokkal ellátott gépjárművekbe – a rakodás helyén a később lezárandó és vámbiztosító berendezéssel ellátandó raktérbe – rejtik el a migránsokat. Ezzel a módszerrel megvalósuló embercsempészés felfedése és megakadályozása igen sok nehézségbe ütközik, hiszen az okmányok eredetiek, a vámzár és zsinórzat sértetlen, a raktér pedig összefüggően fedett. A migránsokat gyakran virágot vagy gyümölcsöt szállító teherautóba rejtik, így játszva ki a hatóságok által alkalmazott, az élő szervezet rejtett jelenlétét jelezni képes technikai eszközöket.”

A közismert kocsis rejtekhelyekből csak néhány: a klasszikus, de ma már teljesen amatőr megoldásnak számító csomagtartó, a kicsivel ötletesebb motorház-megoldás, az újszerű, műszerfalba épített rejtekhely…

Vízummanipuláció
A török csempészek módszere, hogy Ukrajnába szóló vízumot szereznek be, amivel délről beléphetnek Magyarország területére, megspórolva ezzel a szerb-magyar zöldhatáron való átkelést. Innen viszont Ausztria felé fordulnak. Oda persze ez a vízum nem szól. Marad tehát a zöldhatár.

„Iraki vagyok!”
A visszatoloncolást sokszor azzal próbálják megakadályozni a lefüleltek, hogy irakinak vallják magukat, és szökésüket otthoni politikai fenyegetettséggel magyarázzák. Ez néha meghatja a hivatalos szerveket, érdemes tehát megpróbálni. Persze ehhez megfelelő külső is kell.

Személycsere
Így hívják, amikor a „bevándorló” nem a saját nevére szóló okmánnyal próbálja meg a határátlépést. Különösen a magyar és cseh útlevelek kedveltek, hiszen ezek birtokában vízum nélkül lehet továbbutazni Nyugat-Európába. Ha figyelmetlen a határőr, ez még be is jöhet. Egy próbát megér, legfeljebb nemet mondanak. Este újra lehet próbálkozni a szabadban.

Névházasság
Elterjedt módszer. Behatolás a (cél)országba, majd „formális” házasságkötés egy helyi állampolgárral, ami után családegyesítő vízum iránti kérelmet adunk be. Ezek után ezt papíron meg kell adniuk.

Az egyetemes csel
Nemrég újra cseles megoldás vált ismerté. Tavasszal huszonegy kínai egyetemista tanulni érkezett Pécsre, (a hallgatói jogviszonnyal együtt jár a vízum) de nemsokára eltűntek az egyetem kollégiumából, azóta se hírük, se hamvuk. Nyilván továbbálltak, és munkát keresnek, talán nyugaton. Az eset nem egyedi. Pár éve már történt hasonló a Kodolányi János Főiskolán, amikor majdnem száz bangladesi fiatal kezdte el az angol turisztikai szakot, akik pár hét után eltűntek.
@@

Anyagi oldal
Az embercsempészet persze nem olcsó mulatság. Konkrét árakról nem lehet beszélni, minden az alkalomtól és a helyi adottságoktól függ. Másképp esik latba, ha valaki „csak” át akar surranni valahogy a túloldalra, illetve más az, ha mondjuk Afganisztánból jön. Innen az út akár egy hónap is lehet (néhány hét garantált). Az ilyen hosszabb utakra jellemző, hogy a szervezők amennyire csak lehet szétbontogatják kis részletekre, így minden szakaszt a maga specialistája intézhet. (akinek már kellő kapcsolatrendszere van a terepen mind a civilek, mind a hivataliak között egyaránt)
A példa kedvéért egy kis ízelítő az árakból: Kabulból Isztambulig megközelítőleg 2000 dollárt kérnek el, és még körülbelül ugyanennyit Pestig. (Ha valakinek elfogyott a pénze azt se szó, se beszéd kidobják a csapatból, és magára hagyják, vagy akár a határon visszafordíthatják.)
Egy hosszabb út tehát 4-5000 dollár (1-1,3 millió forint) körül mozog, (ennyiről számolt be nemrég egy magát algériainak valló fiú is. Ő 5000 ezer dollárt adott egy szerb csempésznek) a rövidebbek ennek fele, harmada lehet. (Az árat olyan szempontok befolyásolják, mint a célországba való bejutás nehézségi foka, a határátlépés módja, stb.)

Ezeket az összegeket persze nem tudják a nyomorban tengődő, szegény emberek csak úgy kifizetni. Legtöbbször előleget adnak az induláskor, a maradékot később vagy a családtagok fizetik ki, vagy  maga a migráns dolgozza le valamelyik nyugati országban. Akár több év alatt.

A hamis okmányok árfolyama 40 ezer forintnál kezdődik, és akár megközelítheti a fél milliót is. Minden a bonyolultságtól függ. A magyar útlevelek különös népszerűségnek örvendenek, hiszen egész Európában vízummentességet adnak: egy régi típusúért akár 100 ezer forintot is elkérhetnek, de állítólag a feketepiacon már felbukkantak az újak is, amelyek már korszerű lézertechnikával készülnek.

Merre tovább az ígéret földjén?
Az átkelés után egyből jön az életfontosságú kérdés: merre, hogyan tovább? Itt kell azonban éles különbéget tennünk embercsempészet és emberkereskedelem között.

Az embercsempészet a bevándorlók szemszögéből tiszta ügy: fizetnek egy szolgáltatásért, amit megkapnak. Kell ehhez egy közvetítő, szervező és egy lebonyolító személy. (A csempészeknek három nagy csoportja ismert: alkalmi csempész, illetve kisméretű, de jól szervezett csoport, illetve a nagy, rendszeresen egy konkrét ország állampolgárait, azonos útvonalon és módon szállítók, valamint a szervezett nemzetközi embercsempész-hálózatok.) Az embercsempészetet az ENSZ így határozta meg évekkel ezelőtt: „közvetlenül vagy közvetve pénzügyi vagy más anyagi haszonszerzés érdekében, személyek illegális belépésének elősegítése olyan Szerződő Állam területére, amelynek az adott személy nem állampolgára vagy állandó lakosa.” A csempészek sok esetben még munkát is kerítenek, ami egyébként az ő érdekük is, hiszen a hitelben utazók csak így tudják ledolgozni a fennmaradó fizetséget. Persze ne gondoljunk valami fejedelmi állásra: kuli munka, éhbérért, napi 16 órában.

Ez a felállás azonban még így is összehasonlíthatatlanul jobb az emberkereskedelemnél, ahol a kényszerítés, az erőszak, a test áruba bocsátása rendszerint visszatérő elem. Amíg az embercsempészetben főleg 20 és 30 év közötti férfiak vesznek részt, addig az emberkereskedelemben elsősorban nők, akik nagy százalékban kiskorúak. Ők sokszor már csak a célországban tudják meg, hogy valóban mi fog történni velük: rabszolga életforma, esetleg prostitúció, legrosszabb esetben szervkereskedelem. Az így prostitúcióba kényszerített fiatalok elképesztő történeteken mennek keresztül. Az egyik legveszélyeztetettebb réteg a 15-17 éves nevelőintézeti gondozás alatt álló lányok, akiket néha 20 ezer forintért is eladnak! Közülük vannak olyanok, akik pár hónap alatt 5 millió forintot "dolgoznak" össze, aztán terhesen hazamennek, ott pedig abortuszra jelentkeznek. Csak még egy sokkoló adat: a Balkánról származó, a nemzetközi lánykereskedelem áldozatává váló prostituáltak 10-15 százaléka 18 éven aluli. Hogy az egyre inkább terjedő gyermek szervkereskedelemről már ne is beszéljünk…

Beszéljenek a számok!
Jelenleg 30-40 millió illegális bevándorló van a világon, évente 1,2 millióra tehető azoknak a száma, akik embercsempészekhez kerülnek. 80 százalékuk nő, közülük pedig minden második gyermek. Az illegális migránsok 80 százalékban a jobb megélhetés reményében szánják el magukat erre a lépésre. Főbb úti céljaik: Anglia, Németország, Spanyolország, Ausztria, Svájc, Svédország. Érdemes tudni, hogy hazánkban évente 8-9 ezer illegális bevándorló ellen indul eljárás.

Mit lehet tenni?
A kérdés az: lehet-e védekezni az illegális bevándorlás, illetve az embercsempészet ellen? Igenis, meg nem is. Lehet fejleszteni az éjjellátó, hő- és infrafelderítő eszközök rendszerét, az okmányhamisítókat le lehet leplezni, az embercsempész-bűnszervezeteknek a kapcsolatrendszerét fel lehet deríteni, jobban működő, sűrűbb határőrzés. Ez a hivatalos vélemény.

Azonban amíg több ezren nem látják biztosítottnak az elemi életfeltételeket hazájukban, addig nincs az a rendszer, ami megállíthatná őket. Mint ahogy azon sem csodálkozhatunk, ha ehhez partnerekre találnak a határ menti falvak lakói közt. Hisz mindenki jobban szeretne élni. És ez alapvető emberi igény. Ki vitatná ennek jogosságát?