2024. április 16. - Csongor

Tiltakozó protestánsok

Kezdetben vala az eredeti, jézusi kereszténység, amely egységes és oszthatatlan volt egészen 1054-ig, a nagy egyházszakadásig. Ekkor vált ugyanis keleti (azaz görög katolikus) és nyugati ágra a Krisztus alapította egyház. A szakadás után látszólagos béke
2008. május 4. vasárnap 06:35 - Hírextra
517. október 31-én, a németországi Wittenbergben Martin Luther kifüggesztette híres 95 tételét a vár templomának kapujára, amelyben az akkori keresztény vallás tanításának és gyakorlatának hibáira hívta fel a figyelmet. (Akkoriban nagy port kavartak az úgynevezett búcsúcédulák, amelyek segítségével meg lehetett vásárolni a bűnbocsánatot.) 1517 és 1520 között Luther a katolikus egyház elleni kritikáit könyvekben és röpiratokban valamint a szószéken terjesztette. Eszméit több teológus támogatta, így sok követőre talált a társadalom minden rétegéből. A parasztok népi hősnek tekintették, a lovagok felesküdtek a védelmére.

Fontos megjegyezni, hogy Luther célja nem az egyházszakadás volt, hanem az egyház megreformálása. Az események azonban mégis szakadáshoz vezettek. A lutheri reformáció hamar elterjedt Európában, majd a világon, sőt, nem sokkal Luther fellépése után újabb reformerek léptek fel. A leghíresebb közülük Kálvin János, a református egyház alapítója. Egyik legismertebb tanítása a predesztináció vagy eleve elrendeltetés elve. Eszerint Isten terveiben minden ember egyéni sorsa, üdvössége vagy elveszett volta eleve el van döntve, el van rendelve, meg van írva. És ez megmásíthatatlan.

A protestánsok a katolicizmus több tanítását elutasítják, többek között a cselekedetek (például rituális szertartások) véghezvitelétől függő üdvösség tanítását. Tehát szerintük nem attól nyeri el valaki az üdvösséget, ha minden vasárnap misére jár, és pontról pontra betartja a szabályokat. Ezzel szemben a Jézus Krisztus kereszten elszenvedett csereáldozatára épülő kegyelemből fakadó üdvösségben hisznek.

A protestánsok nem tartják többek között a papi cölibátust sem. Lelkészeik bátran házasodhatnak, és gyermekeik is lehetnek. A katolikusok hét szentségével ellentétben csak két szentséget tartottak meg, a keresztséget és az Eucharisztiát.

Ami minden keresztényt összeköt

Természetesen vannak olyan hitelvek, amelyek minden keresztényt összekötnek. A protestáns istenkép lényege természetesen ugyanaz, mint a kereszténységé. A legfontosabb tézis, hogy egy Isten létezik, amelyben három személy van. Ezek az Atya, a Fiú (azaz Jézus) és a Szentlélek. A vallás a lelkiismeret-vizsgálatra épül, melynek alapja a tízparancsolat.

A keresztények szent könyve a Biblia, ez tartalmazza az Ószövetséget és az Újszövetséget, mely Jézus születésétől íródott. Érdekesség, hogy a protestáns és katolikus Biblia nem teljesen egyforma, ez köszönhető annak is, hogy a felekezetek csak a saját fordításaikat fogadják el.
Forrás: netbulvar.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását