2024. május 11. - Ferenc

Négy gyermeke született fogvatartójától, aki az apja

A rendőrség gyanúja szerint huszonnégy éven át tartotta pincébe bezárva a lányát egy idős osztrák férfi, akiről a hatóságok feltételezik, hogy vérfertőzést is elkövetett.
2008. április 27. vasárnap 15:35 - Hírextra
Az ORF osztrák rádió úgy tudja, hogy a most negyvenkét éves nőnek négy gyereke is született az apjától. Az egyiküket, egy tizenkilenc éves, súlyosan beteg lányt az alsó-ausztriai Amstetten kórházában ápolják, napok óta életveszélyes állapotban van.
Az anya jelenleg pszichológiai kezelés alatt áll.

A hatóságok széles körű nyomozást indítottak az eset felgöngyölítésére, egyebek között DNS-vizsgálatot is végeznek, hogy egyértelmű bizonyítékot szerezzenek az állítólagos vérfertőzésről. Az alsó-ausztriai rendőrség képviselője vasárnap úgy nyilatkozott, hogy egyelőre még csak gyanúról van szó.

A részleteiben még homályos, de az eddigi információk alapján szörnyű esetre annak nyomán derült fény, hogy a tizenkilenc éves lányt a múlt héten súlyos állapotban beszállították az amstetteni kórház intenzív osztályára. A nagyszülei - vagy ha a vádak beigazolódnak: saját apja - házának a kapuja előtt találtak rá. Eszméletlenük feküdt ott, csonttá soványodva. Azóta mélyaltatásban tartják.

A hatóságok a kezelés érdekében keresni kezdték az anyát, így jutottak el a negyvenkét éves nőhöz és "családjához". Az anya valamikor Amstettenben dolgozott pincérnőként, de huszonnégy évvel ezelőtt nyoma veszett: azóta semmit sem tudtak róla.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását