Kultúra
Szerelmi sokszög vidám dallamokkal
Végy egy kedves, fiatal szerelmespárt, haszonleső szülőket, egy furfangos fiatalembert, titkokat elveszettnek hitt gyermekekről és mindebből máris vígoperát tudsz kanyarítani, már "csak" jó zene kell hozzá. A nagy cseh zeneszerző, Bedřich Smetana (1824-18
Az eladott menyasszony című kompozícióját annak megszületése óta állandóan játssza a világ minden komoly operaháza.
E fordulatos, jókedvű opera rövidített változatát láthatja-hallhatja a Művészetek Palotája "Hangversenyek fiataloknak" című sorozatának közönsége május 18-án, vasárnap 11 és 15 órai kezdettel, a Fesztivál Színházban.
Fiatal, nagyon tehetséges, széphangú énekesek – talán a jövő sztárjai – lépnek színpadra, a Zeneakadémia zenekarának kíséretével (a karmester: Oberfrank Péter), kiváló rendező-tanáruk, Kovalik Balázs irányításával, aki nemcsak színpadra állította az előadást, hanem mesélőként maga is részt vesz benne.
Forrás: MTI-OTS