Koszovó: mindenki kudarca?

Az utóbbi napokban több beszélgetést is hallgattam a 2 hónapja önmagát függetlennek kikiáltó Koszovóról. Egyrészt a cafebabel.com által szervezett kávéházi beszélgetésen, másrészt a kedd reggeli Kelj Fel Jancsiban kereshettem a választ a mi lesz Koszovóval kérdésre.

A cafebabel.com múlt heti rendezvényén Vízi Balázs az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa, dr. Lattmann Tamás nemzetközi jogász és Makai József újságíró osztotta meg gondolatait a közönséggel. Kedden Kakuk György (volt haditudósító, jelenleg ENSZ-munkatárs Koszovóban), és Fiala János telefonbeszélgetése szolgált további adalékkal arról, hogy mi a helyzet tőlünk délre.

Mindenki kudarca?

Koszovó február 17-én kiáltotta ki függetlenségét, Vízi Balázs elemzése szerint három tényező játszott ebben szerepet. Egyrészt a koszovói függetlenségi mozgalmak megerősödése, másrészt az Egyesült Államok is úgy látta már, hogy Koszovó helyzete nem tartható fent tovább, harmadrészt a nemzetközi közigazgatás elégtelen működése járult hozzá.

Ezzel párhuzamosan a szakértők nyilatkozataiból az derült ki, hogy egyelőre Koszovó mindenki kudarcának tekinthető: a szerbeké ugyanúgy, ahogy Koszovóé, de az EU-é is és az albánoké is.

Az érdekek struktúrájáról beszélgetve a kávéházi beszélgetés moderátora feltette a kérdést, hogy nincs-e egy második hidegháborús érzete a történetnek. Hiszen az oroszok jó kapcsolatokat ápolnak Szerbiával, míg az Egyesült Államok az albánokat támogatják.

Lattmann Tamás elemzése arra mutatott rá, hogy már 1999-ben voltak erre utaló jelek. Ilyen szempontból az orosz külpolitika tesztjének számít a szerbek támogatása. De ne gondoljuk azt, hogy Szerbiában az lenne a kérdés, hogy Moszkvát vagy Brüsszelt válasszák. Oroszország szeretné, hogy Szerbia idővel tagja legyen az Uniónak, természetesen úgy, hogy befolyásukból nem veszítsenek az országban. A szerbek egyébként nem támogatják az EU csatlakozást. Egy felmérés szerint 42 százalékuk semmi esetre sem, 71,3 százalékuk pedig abban az esetben nem, ha Koszovó függetlensége lenne a feltétel.

Dominó hatás?

Felmerült a kérdés, hogy lehet-e Koszovó függetlenségének dominó hatása a világon. A spanyol vonatkozású Baszkföld esetében a cafebabel.com újságírója, Pedro Picon úgy véli, nem. A két szituáció jelentősen eltér egymástól, nem is lehet összehasonlítani. Lattmann hozzátette, hogy természetesen politikailag minden kisebbség érintettnek számít. Politikai balhé tud lenni, ha valaki azt akar csinálni belőle. Azonban a konkrét esetben minden bizonnyal különbség az, hogy Baszkföld függetlenségének nincs helyi politikai támogatottsága. Ezzel szemben Koszovóban 1999 óta evidenciaként kezelték a függetlenséget. A kérdés csak az volt, hogy mikor következik ez be.

Emlékeztetett arra, hogy sokáig azért maradt fent a kényes egyensúly, mert mindkét felet tévhitben ringattak, ez volt az, ami nem mehetett tovább: bizonytalanságban tartani őket. Míg a koszovói albánokat azzal nyugtatták, hogy ha jól „viselkednek”, akkor elnyerhetik függetlenségüket, addig a szerbeknek azt sugallták, hogy nem válik függetlenné tartományuk.

Vízi Balázs tovább árnyalta a dominó hasonlatot. Meglátása szerint a kisebbségek azért üdvözölték Koszovó függetlenségének kikiáltását, mert azt a reményt keltette, hogy példamutató kisebbségi politikájuk lesz az államban élő szerbek felé (akár autonómia biztosításával). Azonban az alkotmányban erről szó sincs. Elismerik ugyan a szerb közösséget, de nem adnak nekik területi önigazgatást.

Nagy Albánia vagy Nagy Koszovó?

Felmerült egy esetleges nagy Albánia gondolata is, Vízi Balázs szerint ebbe a nemzetközi közösség nem nyugodna bele. Az albánok soha nem éltek egy nagy közösségben, és bár biztos létezik nemzetmítosz hagyomány náluk is, de politikai támogatottsága nincs ennek a gondolatnak. Paradox módon éppen Koszovó jelentené a legnagyobb akadályát egy ilyen albán államnak, árnyalta a képet Lattmann. Hiszen végre függetlenek lettek, nem valószínű, hogy most egy másik állam alá szeretnének rögtön tartozni. Sok szempontból még mindig jobban állnak, mint Albánia, például haderő szempontjából (ismerjük a viccet az albán légierőről).

A szakértők nagyjából egyetértettek abban, hogy fegyveres konfliktusra még mindig van esély, leginkább a koszovói szerbek miatt. Külön aggodalomra adhat okot, hogy az UCK (Koszovói Felszabadítási Hadsereg) látványos vereség nélkül harcolt, ami azt jelenti, hogy fegyvereik valahol megvannak (akár az állam közvetlen környezetében is). Koszovó gazdaságilag nulla, politikailag instabil, teszi hozzá Lattmann cseppet semmi derülátó összegzését.

Egy precedens, ami mégsem az

Ami a magyarokat legjobban érdekli Koszovóval kapcsolatba természetesen az, hogy lehet-e precedens értékű az eset, esetleg a vajdaságiak számára. Lattmann erre népmesébe illő módon válaszolt: nem precedens értékű és teljesen az. Ugyanis a függetlenséget elismerő államok nyilatkozataiban szerepel, hogy nem precedens értékű az eset. Azonban ez nemzetközi jogilag nem így működik. Ha hivatkoznak rá utólag, akkor máris precedens lett belőle. A függetlenséget elismerő államok csak politikai okokból tették ezt hozzá, az esemény – politikai – élét próbálják meg ezzel elvenni. Hozzá tette nem szabad túl nagy jelentősséget tulajdonítani az elismerésnek sem, hiszen egy állam nem attól állam, hogy más államok elismerik. Ha nem működik államként, akkor hiába ismerték el mások. A közönség soraiból rögtön érkezett is a kérdés, hogy ebben az esetben Észak-Ciprus minek minősül, hiszen őket csak Törökország ismeri el. Lattmann kérdésre kérdéssel válaszolt: működik-e az állam? Ha igen, mennyiben zavarja őket, hogy nem ismerik el.
@@

Pereljük be!

A többi kisebbségre vonatkozóan Vízi Balázs kiemelte, hogy a jelek szerint a nemzetközi közösség a koszovói szerbek közösségi jogaiért való küzdelmét hamar feladta, így a várakozásokkal ellentétben az autonómia presztízse csökkent Koszovó függetlenségének következtében. Makai József rámutatott, hogy az is kérdéses, hogy Szerbia meddig tűri a kialakult helyzetet, bár az biztos, hogy háborúzni nem akarnak. Hogy mit tehetnek? Tiltakozhatnak, bízhatnak az oroszok „aknamunkájában”. Ezen kívül felmerült, hogy Szerbia beperli a Hágai Nemzetközi Bíróságon azokat, akik elismerték Koszovó függetlenségét. Erre Lattmann szerint egyedül Ausztria esetében lenne jogi alapja. De Szerbia valószínűleg nem rajong a hágai bíróságért, még akkor sem, ha kimondták, hogy nem felelős a népirtásért. A pernek köszönhetően viszont a szerbek bizonyos fokú gyakorlatra tettek szert a nemzetközi bíróságon.

Moszkva vagy Brüsszel?

Sok múlik a májusi választások eredményén is az elemzések szerint, még akkor is, ha az inkább EU-ellenes Radikális Párt is demokratizálódott. Azt is felvettették, hogy talán az Uniónak nem kellene annyira azt hangsúlyozni, hogy fontos, hogy a szerbek csatlakozzanak. Ha úgy döntenek, hogy kimaradnak, hát maradjanak ki. Az EU elvan nélkülük is.

Vízi hangsúlyozta, hogy az Európai Unió jelenleg sem eszköztár, sem konszenzus nincs egy közös külpolitikai álláspont kialakításához. Nincs kompromisszum a tagállamok között Koszovóról, így Lattmann szerint a téma egységes elhallgatása várható. Az mindenesetre látható, hogy per pillanat az Unió egyetlen „ütőkártyája” a tagság lebegtetése, és a szakértők szerint ez nem biztos, hogy a legokosabb út. Mindenesetre Brüsszel EULEX Koszovó elnevezéssel kétezer fős igazságügyi és rendészeti missziót küldött a tartomány fővárosába, Pristinába, hogy a közel 16 ezres KFOR rendfenntartó erők mellett szavatolják a térség stabilitását. Ennek a missziónak a tevékenysége lehet az Európai Unió tesztje, hogy mennyire képes politikaépítő szerepet betölteni.

A kávéházi beszélgetés is jól mutatta: két hónappal a függetlenség kikiáltása után összetett és instabil helyzet, mely rengeteg megválaszolatlan kérdést vet fel.

Kakuk Koszovóból Fialánál

Kedd reggel telefonos tudósítás formájában hallhattunk bővebben a koszovói hangulatról. Fiala Jánossal Kakuk György beszélgetett, aki az ENSZ munkatársaként dolgozik Kosovska Mitrovicában. Elmondása szerint aránylag békés, várakozó a hangulat. A függetlenség kikiáltása után elfogadták az alkotmányt is, ami június közepén életbe lép, minden a béketerv szerint halad. Fiala kérdésére válaszolva Kakuk elmondta, hogy az alkotmány jó, minden benne van, amiben megegyeztek, a kérdés inkább az, hogy mennyit fognak belőle a részleteiben végrehajtani, például a decentralizáció szintjén. Egyelőre a szerbek nem annyira partnerek a részletek kidolgozásában, pedig az önkormányzatok decentralizálásának kérdése őket is érinti. (Az ő helyzetük annyiban változik – vagy változna – hogy az eddig belgrádi felügyelet alatt működő szerb önkormányzat innentől Pristina alá tartozna)

Szóba kerültek a május 11-én sorra kerülő általános és önkormányzati választások. Ez utóbbi precedens nélküli, hogy a szerb többségű területeken meg fogják tartani. Most ezen megy is a vita, hogy egyáltalán jogszerű-e, kérdéses az ENSZ reakciója is.

Fiala feltette a sokakban talán szintén felmerülő kérdést is, hogy ebben az esetben, honnan lehet tudni, hogy valaki szerb (a szavazás szempontjából). Kakuk elmondta, hogy tulajdonképp bárki szavazhat, akinek van szerb személyi igazolványa (illetve ENSZ által kibocsátott személyi okmánya), tehát az albánok is voksolhatnának elvileg.

Választás májusban

Természetesen a szavazás meneténél is fontosabb kérdés, hogy a választások eredménye mennyiben érinti Koszovót. A várakozások szerint két verzió lehetséges. Amennyibe a Radikális Párt nyer – és esetleg – Kostunica pártjával lép koalícióra, akkor keményebb fellépés várható Koszovóval szemben. A Demokrata Párt ezzel szemben inkább Unió párti. Azonban feloldhatatlan ellentétnek tűnik, hogy igaz, hogy Európát választanék, de ők sem adnák Koszovót. A másik oldal azt mondja, hogy csak akkor írják alá, ha ebbe a társulási szerződésbe belevesznek egy olyan részt, ami azt mondja, hogy Koszovó Szerbia elidegeníthetetlen része. Bár úgy tűnik, hogy csak Szerbia húzhatja a rövidebbet, ha nem lesz az EU tagja, kérdés, hogy mit gondol erről a lakosság? Erről (is) szól a választás. A kampány kapcsán Kakuk beszámolt arról is, hogy a napokban hallotta, hogy Kostunica kampányzáró rendezvényét ott akarják tartani Észak–Mitrovicán. Érdekes gondolat mindenesetre.

Kakuk is kitért a függetlenség kikiáltása és az államok elismerése körüli kérdésekre. A szerbek álláspontja szerint a nemzetközi jog sérült, azonban Kakuk is úgy látja, hogy senki nem akar háborús konfliktusig elmenni. Annyira senki nem „hülye.

Hogy van Koszovó?

Arra a kérdésre, hogy a függetlenség kikiáltása utáni balhé után most mitől van béke, Kakuk rámutatott, hogy a kikiáltás egy politikai aktus volt, ami meglovagolta az emberek érzelmeit. A tüntetések ilyen szempontból érzelmi kitörésnek minősülnek. Most folyik a párbeszéd.

A választások eredményére és annak következményeire visszatérve még hozzátette: az Unió arra számít, hogy ha Tadics (és pártja) nyer, akkor fel tudják állítani a saját misszióikat, Észak Koszovóban is, ahol jelenleg csak az ENSZ és a NATO van. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az EU történelme során először éli meg azt, hogy valahol „nem örülnek neki”. Szemben például akár Magyarországgal, aki mindent megtett azért, hogy az Unió tagja lehessen.

Fiala zárásként megkérdezte, hogy hogy van Koszovó. Kakuk válasza: nincs túl jól. Kitért arra, hogy a gazdasági és szociális problémákon nem változtatott a politikai deklaráció. Nagyon számítanak pénzügyi segítségre a fejlesztésekhez a nemzetközi közösségtől.

Mindkét beszélgetés azt mutatja, hogy Koszovóban a függetlenség kikiáltásával egyelőre nem rendeződött semmi, az ország mind gazdaságilag, mind társadalmilag komoly kihívásokkal kell, hogy szembenézzen a Szerbiával való konfliktusán kívül is. Senki nem vizionál azonnal kitörő háborúskodást, ám minden elemző rendkívül óvatosan fogalmaz, nem merik kizárni a fegyveres konfliktus esélyét sem.