Belföld

Elcsitulhat a vihar

Közös nevezőre jutottak a daganatos betegeket kezelő szakemberek abban a vitában, amit a magyarországi rákdiagnosztikai gyakorlatban legtöbbet tudó képalkotó berendezés, a PET-CT 2006-ban érvénybe lépett, s az idén módosított beutalási rendje váltott ki.

A daganatos betegeket kezelő, illetve az egyes kardiológiai, sőt pszichiátriai kórképekben szenvedő betegek diagnosztizálásában, ellátásában érintett orvosok országos egyeztető találkozóján meghatározták, milyen esetekben kérjenek a nálunk alkalmazott legdrágább és legtöbbet tudó PET-CT berendezéssel végzendő vizsgálatot betegeik számára, s a beutaló orvosok kompetenciáját is megtárgyalták.

– A konszenzus konferencia keretében összeállított vizsgálatkérő szakmai jogosultság majd akkor lép érvénybe – remélhetőleg a közeljövőben -, ha a szakemberek áprilisi állásfoglalását az Országos Egészségbiztosítási Pénztár véleményezi, illetve, ha megtörténik a rendeletmódosítás, majd megjelenik az egészségügyi közlönyben – tudatta kérdésünkre dr. Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet (OOI) főigazgatója és azt is kiemelte, hogy az onkológiában sokféle vizsgálati módszert alkalmaznak: az ultrahang, a CT, az MRI és a PET-CT mellett még a tapintás is alkalmas lehet arra, hogy segítsen felállítani a diagnózist.

– Kétségtelen tény, hogy a a PET-CT-ként közismert képalkotó berendezés valóban többet tud, ugyanakkor az előbb említettek közül egyet sem válthat ki – hangsúlyozta dr. Kásler Miklós, hozzátéve: a közvéleménynek arról is tudnia kell, hogy nem minden alkalommal szükséges feltétlenül a csúcstechnológiát jelentő eszközre hagyatkozni. Egyes esetekben ugyanis nem is ad többleteredményt. Az eddigi orvosi tapasztalatok alapján a nyirokmirigy-, az emlő-, a vese-, a here-, a gyomor- és hasnyálmirigyrák esetén van a legnagyobb jelentősége a PET-CT vizsgálatnak. Mivel azonban a többi módszernél jóval drágább és az egészségbiztosító csak korlátozott számban tudja téríteni a költségét, elengedhetetlen, hogy – éppen a hatékony gyógyítás érdekében – prioritási sorrendet állítsanak fel, méghozzá maguk az ellátásban dolgozó szakemberek.

– A PET-CT vizsgálatok előírási joga és a betegek hozzájutása az elmúlt – amúgy rövid – időszakban is többször változott. Mivel nem volt hazai tapasztalat, 2006-ban külföldi mintát vettek alapul. Az akkor megjelent szabály egyes szakmáktól elvonta a beutalás jogát – számítógépes automatizált rendszer küldte az embereket az országban létező három (két budapesti és a debreceni) centrum valamelyikébe, holott mindenütt más-más gép, és eltérő felkészültségű szakember van – jegyzi meg az OOI főigazgatója. Arányosítani kellett tehát, így került sor 2008 elején a változtatásra, ami azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az akkori indikációs lista átírta a korábbit, eközben viszont több betegségcsoport kimaradt, és az új rendelet jelentősen leszűkítette azon szakorvosok – például a sugárterapeuták – számát, akik PET-CT vizsgálatra küldhetnek beteget. Az általános elégedetlenség nyomán kérte fel a szakminisztérium az Országos Onkológiai Intézetet, amely már 2006-ban is kezdeményezte az orvosszakma konszenzusát, hogy szervezzen konferenciát a szakembereknek.

– Az intézet munkatársai által összeállított kérdéslistát az összes magyarországi kórházhoz elküldték, végül összesen 57 szakvélemény érkezett vissza. Ebből szövegezték meg – azt a közös álláspontot – Dr. Borbély Katalin, az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet főorvosa e munkából jelentős szerepet vállalt – amit vezető onkológiai központok (Zürich, San Francisco, Párizs) szakértőihez küldtek véleményezésre. Válaszuk szerint a szakmai zsinórmérce megfelel a nemzetközi elvárásoknak, korrekt ellátást tesz lehetővé. Dr. Kásler Miklós úgy tapasztalta, hogy a szakma is elégedett a fejleményekkel:

– A szakmai konszenzus nyomán összeállított új indikációs lista nagyjából lefedi a hazai igényeket. Egyben visszaállítja a beutalásra jogosultak eredeti körét, vagyis az onkológiai vizsgálatokban résztvevő összes szakorvosnak ismét lehetősége lesz arra, hogy betegénél javasolja a PET-CT vizsgálat elvégzését.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.