Belföld
Rossz a törvény?
Csak az ország szuverenitását, alkotmányos berendezkedését fenyegető cselekményekre lehessen hatásköre a titkosszolgálatoknak, a köztörvényes, korrupciós ügyekkel a rendőrségnek kell foglalkoznia - nyilatkozta egy kriminológus a Népszabadság csütörtöki sz
A mindenkori kormányok gyakorlatilag külső kontroll nélkül határozhatják meg, hogy mely szerveket helyezzenek nemzetbiztonsági védelem alá. Felesleges az e körül folyó igen éles vita, mert ezt a nemzetbiztonsági törvény lehetővé teszi, ugyanakkor előírja: információgyűjtést csak az érintettek írásbeli beleegyezésével folytathatnak. A kormányhatározat tehát nem jogsértő, a törvény viszont egyértelműen rossz – mondta a lap kérdésére válaszolva Finszter Géza kriminológus.
A biankó felhatalmazásnál is nagyobb baj azonban, hogy a jogalkotók a rendszerváltozás idején adósok maradtak a titkosszolgálatok társadalmi rendeltetésének meghatározásával, és ezt a hiányosságot máig nem pótolták – tette hozzá.
Forrás: MTI