2024. március 29. - Auguszta

Sebestyén Juli 2010-ig folytatja

A 2004-ben Európa-bajnok Sebestyén Júlia a 2010-es téli olimpiáig mindenképpen folytatja pályafutását.
2008. április 22. kedd 13:48 - Hírextra
"Az elmúlt két évben javuló eredményeket értem el és mivel már nincs messze az olimpia, így addig biztosan folytatom. Ami erőt ad nekem, hogy még mindig magas színvonalon korcsolyázok, hiszen az idei vb-n csak a kűrt tekintve a 8. helyre értékelték a programom, és mindezt az első csoportból sikerült megvalósítani" - mondta a tiszaújvárosi műkorcsolyázó az MTI-nek.

Sebestyén Vancouverben negyedszer szerepelhet ötkarikás játékokon. Megjegyezte, ez is motivációt jelent számára, mivel csak nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy négy olimpián indultak. Az eddigi három olimpiája közül a 2002-es, Salt Lake City-i játékokon szerepelt a legjobban, akkor nyolcadik lett. 1998-ban, Naganóban a 15., míg legutóbb Torinóban a 18. helyen végzett.

"A következő szezont tekintve az a célom, hogy a vb-n az első tízbe kerüljek, ugyanis ezzel két olimpiai kvótát szerezne Magyarország. Erre minden esély megvan, hiszen idén 11. lettem, s csak az elrontott rövidprogram miatt nem sikerült Göteborgban előrébb végeznem" - mondta Sebestyén, aki a januári Eb-n is jól szerepelt, Zágrábban negyedik lett.

Az előtte álló felkészülésről elárulta, új programot készítenek, ennek megkomponálása hamarosan elkezdődik, míg a közvetlen felkészülés júliusban lesz esedékes. Tervei szerint a következő idényben is két Világkupán vesz részt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását