Külföld

Tovább nőtt a születések száma

Ukrajnában az idei első negyedévben több mint 118 ezer gyermek született, ami majdnem hatezerrel több, mint ahányat az elmúlt év azonos időszakában anyakönyveztek.

A születések számának emelkedése megfelel az utóbbi néhány év során Ukrajnában tapasztalható növekedési tendenciának – közölte hétfőn az UNIAN hírügynökséggel Mikola Oniscsuk igazságügyi miniszter.

A tárcavezető az anyakönyvi hivatalok statisztikai adataira hivatkozva elmondta, hogy a legtöbb újszülött, 10,5 ezer Donyeck megyében látta meg a napvilágot, míg Dnyepropetrovszk megyében 8,7 ezer, Kijevben 7,4 ezer, Odessza megyében 6,7 ezer és Lemberg (Lviv) megyében 6,5 ezer volt a születések száma.

A miniszter szerint az elhalálozások és születések aránya tekintetében már ötödik éve Kárpátalján a legjobb a helyzet, ahol – Ukrajnában egyedüli régióként – az egy az egyhez arányú stagnálását követően a múlt év harmadik negyedétől kezdve a születések száma immár meghaladja a halálozásokét. Országos átlagban az elhalálozások száma 1,7-szerese a születésekének – tette hozzá.

A minisztérium adatai szerint legrosszabb a helyzet a közép-ukrajnai Csenyihiv megyében, ahol 2,7-szer többen haltak meg, mint ahányan születtek, míg Luhanszk megyében ez az arány 2,3 az 1-hez, Donyeck megyében pedig 2,2 az 1-hez.

Ukrajnában az idei év első három hónapjában valamivel több mint 207 ezren haltak meg.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.