2024. május 7. - Gizella

Kommunista-szocdem összefogás az MSZP romjai fölött?

Választási együttműködési megállapodást írtak alá tavaly decemberben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Magyarországi Munkáspárt 2006 vezetői; a megállapodást a pártok illetékes fórumainak jóváhagyását követően most hozzák nyilvánosságra – k
2008. április 20. vasárnap 20:18 - Hírextra
"Az országos választási együttműködési megállapodás életbe lépése után a két párt a regionális és szakmai együttműködés elmélyítésére helyezi a hangsúlyt" - tette hozzá.

Azt, hogy miért bő negyedéves késéssel hozzák nyilvánosságra az aláírás tényét, azzal indokolta: megvárták, amíg mindkét szervezet illetékes fórumai jóváhagyják a dokumentumot.

Tájékoztatása szerint az MSZDP előző napi pártértekezletén Fratanolo János, a Munkáspárt 2006 elnöke hangsúlyozta, "a neoliberális politikával szemben baloldali összefogásra van szükség".
Vajnai szavai szerint az együttműködés "alkalmas arra is, hogy az új politikai helyzetben lehetővé tegye a baloldal közös választási fellépését".

Szombati sajtótájékoztatóján Kapolyi László MSZDP-elnök úgy nyilatkozott: a párt alapszabályának módosításával lehetőség lesz arra, hogy a szakpolitikai területeken párton kívüliek, illetve más párt tagjai is bekapcsolódhassanak a munkába. Keresik a kapcsolatot ebben a vonatkozásban a Centrum Párttal is, amellyel együttműködésen is gondolkoznak az európai parlamenti választásra.
A politikus közlése szerint jelenleg nem lát esélyt önálló parlamenti frakció alakítására, ám szeretnének önállóan, de szövetségben indulni már a 2009-es európai parlamenti, legkésőbb a 2010-es országgyűlési választáson.

Az MSZP parlamenti frakciójában az országos listáról az Országgyűlésbe került Kapolyi Lászlón kívül Hárs Gábor képviseli a szociáldemokrata pártot. Hárs márciusban lépett át az MSZDP-be.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását