2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A magas vérnyomásnak is vannak előnyei

A magas vérnyomás köztudottan számos komoly egészségügyi probléma okozója, egy előnye azonban úgy tűnik, mégis van. Norvég kutatók szerint a ugyanis a magas vérnyomás csökkenti a fejfájás, köztük a migrén kialakulásának kockázatát. Mindez természetesen ne
2008. április 18. péntek 16:12 - Hírextra
Éveken át úgy tudták, hogy a magas vérnyomású emberek nagyobb valószínűséggel szenvednek fejfájástól. Később az volt az általános nézet, hogy nincs összefüggés, az utóbbi években azonban bizonyítást nyert, hogy a két jelenség kapcsolata éppen az ellenkezője a korábbi feltételezéseknek.

A Trondheim Egyetemi Kórház neurológusa, Dr. Erling Tronvik két periódusban végzett kutatásokat a magas vérnyomás és a fejfájás összefüggéséről. Eredményei szerint a magas vérnyomás előnyét elsősorban a magasabb pulzusnyomással rendelkező emberek „élvezhetik”, nekik ugyanis 50 százalékkal kevesebb esetben fáj a fejük. (A pulzusnyomás a szisztolés és diasztolés érték különbsége.) Az is kiderült, hogy a magas vérnyomás elleni gyógyszeres kezelés alatt állók gyakrabban szenvedtek fejfájástól, mint a fenti csoport, annak ellenére, hogy az orvosságot gyakran a migrén ellen is kapták.

A fejfájáscsökkentő hatás valószínűleg abban rejlik, hogy a magas vérnyomás hatására megkeményedett artériafalak miatt csökken a fájdalom iránti érzékenység.
Forrás: vital.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását