2021. május 18. - Erik, Alexandra

Csötönyi kontra Veres

Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnöke élesen visszautasította Veres László edző egy napilapban megjelent hétfői nyilatkozatát, mely szerint ő ígéretet tett volna arra, hogy nem gördít akadályt a tréner halált okozó testi sértéssel
2008. április 14. hétfő 16:02 - Hírextra

A 17 éves sportolót azzal gyanúsítják, hogy január 10-én a budapesti Vas utcában tanítás után bántalmazta egyik osztálytársát, aki később belehalt sérüléseibe. A Blikk munkatársa azért szólaltatta meg az edzőt, mert a fiút három hónapi előzetes letartóztatás után kiengedték a börtönből és házi őrizetben tartják.

"Felháborít Veres László nyilatkozata. Az én nevemmel próbál takarózni, holott ő is tudja jól, hogy én mindig is elítéltem azokat a versenyzőket, akik a ringen kívül visszaéltek ökölvívó tudásukkal, s azokkal szemben, akik ilyet tettek, mindig keményen felléptem, hiszen ezek az emberek nem közénk valóak" - nyilatkozta az MTI-nek a sportvezető, aki a cikk reggeli megjelenését követően több felháborodott hangú fax-, illetve e-mail üzenetet kapott. "Nem is értem az egészet. Én soha nem mondtam még csak ehhez hasonlót sem Veresnek, sőt, már március 1-én, az akkori elnökségi ülésünket megelőzően konzultáltam a jogi képviselőnkkel a fiú eltiltásáról, egyelőre azonban még várjuk a bírósági eljárás végét."

Csötönyi Sándor hozzátette, hogy szinte egyáltalán nem ismeri a feltételezett elkövetőt, aki soha nem volt válogatott.

"Az ehhez hasonló tettek a tisztességes bokszolók nevét szennyezik be, nem beszélve arról, hogy rengeteget ártanak a sportágnak. Én pedig nem tűröm, hogy az ökölvívásnak ártsanak" - mondta a MÖSZ vezetője, aki jelezte, hogy mélységesen együtt érez az elhunyt fiú családjával.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását