Bűnügy
Bíróság elött a szurkolók
Kedden állnak bíróság elé a Nyíregyháza-Diósgyőr NB I-es labdarúgó-mérkőzésen őrizetbe vett garázda szurkolók - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettese, szóvivője hétfőn az MTI-vel.
A szombaton garázdaság miatt szabálysértési őrizetbe vett hat diósgyőri szurkoló ügyében a Nyíregyházi Városi Bíróság kedden dönt – mondta Nyakó Zsuzsanna.
Fülöp Gergely, a nyírségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője emlékeztetett arra: hét személyt állítottak elő különböző rendbontásokért, s közülük egy petárdát hajigáló szurkolót gyorsított eljárásban még szombat este 50 ezer forint pénzbüntetéssel sújtottak. Hat szurkoló, akik a stadionban törtek, zúztak, verekedtek és a rendőröket hajigálták, szabálysértési őrizetbe került, őket állítják bíróság elé kedden.
A rendőr főhadnagy kitért arra is, hogy a szombaton súlyosan megsérült két szurkoló ügyében nem tudták tisztázni sebesülésük körülményeit, az egyik ugyanis azt mondta a nyomozóknak, hogy "nem tudja", míg a másik nem volt hajlandó nyilatkozni.
A randalírozók megfékezése közben két rendőr könnyebben megsérült.
A mérkőzésen – amelyet egyes sajtóállításokkal ellentétben kiemelt kockázatúnak minősítettek és a rendőrség annak megfelelően biztosította – a stadionon belül több esetben volt szükség kényszerítőeszközök használatára a dühöngőkkel szemben. Továbbá a mérkőzés végezetével a vendégszurkoló táborból mintegy 150-200 személy támadólag indult a kordonnál rájuk vigyázó 22 rendőr felé. Mivel agresszív magatartásukat többszöri felszólításra sem hagyták abba, a rendőrök saját testi épségük védelmében kénytelenek voltak gázsprayt és gumibotot használni – emlékeztetett a rendőrségi szóvivő.
Forrás: MTI