Életmód

Ötszörös áron keltek el a „Miss Moneypenny” levelek

A kikiáltási ár közel ötszöröséért, több mint tizennégyezer fontért (több mint négymillió forintért) keltek el a James Bond-történetek kiagyalójának, Ian Fleming brit írónak a regények kéziratait legépelő titkárnőnek írt levelei egy pénteki angliai árveré

A Duke,s aukciósháznál került kalapács alá az 1960-ban íródott négy levél. A nagy érdeklődés részben talán annak is köszönhető, hogy május végén lesz a szerző születésének századik évfordulója.

A címzett, Jean Frampton kisasszony volt az, akinek a képére Fleming megformálta a 007-es ügynök főnökének – egyúttal pártfogójának – dolgozó titkárnő, Miss Moneypenny alakját.

A levelekből kiderül, hogy Frampton – a James Bond-sorozat és a szerző más műveinek első olvasója – nem egyszerűen legépelte Fleming kéziratait, javaslatokat is tett a cselekmény további szövésére. A tanácsokat a regényíró szívesen vette, sőt volt, hogy ő maga kérte.

Noha soha nem találkoztak személyesen, a levelekből arra lehet következtetni, szoros kapcsolat alakult ki Fleming és Frampton kisasszony között.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.