2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Magyar konzul az Adrián

Készül a nyári turistaszezonra a magyar Külügyminisztérium konzuli szolgálata, egyebek mellett ismét lesz "nyári konzul" az Adrián - mondta Klekot Ágnes, a Külügyminisztérium főosztályvezető-helyettese csütörtökön Budapesten az MTI-nek.
2008. április 10. csütörtök 21:30 - Hírextra
Az egyik legkedveltebb célország Horvátország, és ahogy az elmúlt két nyár folyamán, az idén is lesz úgynevezett nyári, kihelyezett konzul. Két kollégánk fogja ezt a konzuli szolgálatot ellátni egymást felváltva - mondta Klekot Ágnes.

A nyári konzul székhelye idén is a tengerparti Splitben lesz, munkáját június 15-én kezdi és augusztus végén fejezi be - tette hozzá.

A konzulok éjjel-nappal elérhetőek lesznek a mobiltelefonjukon - hangsúlyozta a főosztályvezető-helyettes.

Klekot Ágnes kiemelte: évi több százezerre tehető a külföldre utazó magyar turisták száma. A magyarok többsége az európai országokat keresi fel, és a legtöbben ezekben az államokban kerülnek bajba. Ezek közül is kiemelkedő Ausztria, Németország, Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia - tette hozzá.

Ismertetése szerint a legtöbb esetben az elveszett iratok vagy balesetek miatt keresik fel a konzulokat, de sokan vannak, akik elvesznek, vagy elveszett embereket keresnek. Tavaly például mintegy kétezerszer kellett ideiglenes úti okmányt kellett kiállítani külföldön magyaroknak.
Kiutazás előtt mindig a fogadó országnál kell tájékozódni a helyi viszonyokról, így az adott államba szükséges okmányokról, vízumról, egészségügyi kérdésekről - mondta Klekot Ágnes.

Továbbra is nagy probléma a magyar kiutazókkal az illegális munkavállalás és a prostitúció. Nagyon sokan vannak, akik "bedőlnek" a félrevezető álláshirdetéseknek, nem kötnek szerződést, biztosítást, nincs náluk elég kézpénz a hazaúthoz - tette hozzá.

Az illegális munkavállalás esetén - sokszor konzuli segítséggel - általában hazajutnak valahogy az emberek. A prostitúció esetében azonban más a helyzet: bűncselekményekről, emberrablásról is szó lehet ezekben az esetekben - mutatott rá Klekot Ágnes.

A magyar konzuli szolgálat mindig megpróbál segítséget nyújtani a bajbajutott magyarokon. Nemcsak az iratok pótlásában segítenek, hanem balesetek esetén, vagy ha valakinek hivatalos ügyben tolmácsolásra, jogi segítségre van szüksége. Adott esetben pénzzel is segítenek, például a hazajutásban, de megfelelő garanciákat kérnek annak érdekében, hogy visszakapják a kölcsönadott pénzt.

Amelyik országban nincs magyar képviselet, ott általában más uniós tagállam segít a magyar turistáknak is - mondta Klekot Ágnes.

A turistaszezonra egyebek mellett tanfolyammal is készül a Külügyminisztérium. Ennek célja, hogy a külföldre kerülő diplomaták fel legyenek készülve az új szabályokra - mondta a főosztályvezető helyettes.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását