2024. május 7. - Gizella

Lehallgatásbotrány Hollywoodban

Chris Rock is felbérelte azt a hollywoodi magánnyomozót, aki többek között illegális telefonlehallgatások miatt áll bíróság előtt - mondta el a színész a pénteki tárgyaláson. Rock egy magyar modellről, Zsibrita Mónikáról akart információkat szerezni, aki
2008. április 5. szombat 12:39 - Hírextra
Chris Rock rövid, 15 perces tanúvallomásában elmondta: 1999-ben ügyvédje tanácsára bérelte fel Anthony Pellicano magándetektívet, miután Zsibrita Mónika pénzt akart tőle, azt állítva, hogy Rock a gyermeke apja. A DNS vizsgálat később bebizonyította, hogy nem Chris Rock az apja Zsibrita gyermekének.

A humorista szerint nem tudott arról, hogy az akkor nagy hírnévnek örvendő magánnyomozó illegális módszerekkel szerezte információit. A magánnyomozó a gyanú szerint olyan bizalmas adatbázisokból szerzett információt a modellről, amelyekhez legálisan nem juthatott hozzá.


Pellicanót 2002-ben már letartóztatták, és 30 hónap börtönre ítélték hadifegyverek illegális birtoklásáért. Most azonban más ügyek miatt fenyegeti őt börtön. Illegális telefonlehallgatással, vesztegetéssel, tanúk megfélemlítésével, befolyással való üzérkedéssel vádolják.


A vádirat szerint telefontársaságok alkalmazottainak közreműködésével helyezett el poloskákat ügyfelei ellenségeinél. Sok információt pedig készséges és valószínűleg korrupt rendőrök szállították neki. A vádlottak padján ül még egy rendőr, egy texasi üzletember és egy telekommunikációs cég alkalmazottja is.

A bíróság körülbelül 240 tanút hallgat meg, köztük hollywoodi hírességeket és olyan vezetőket, mint Brad Grey, a Paramount stúdió főnöke.


Forrás: hirado.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását