2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Vass Albert: nem vagyok párttag és nem is voltam

Vass Albertnek, Gulács független polgármesterének "fogalma sincs" arról, hogy az SZDSZ-ben párttagként tartják-e nyilván; az MTI-hez vasárnap eljuttatott nyilatkozata szerint nincs és az elmúlt években nem is volt "párttagszerű" kapcsolata sem az SZDSZ-sz
2008. március 23. vasárnap 16:32 - Hírextra
A Hír TV péntek este számolt be arról, hogy nemcsak a Jüttner-jelentésben szereplő négy álküldött szavazott tavaly az SZDSZ elnökválasztásán, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből is volt olyan küldött - a gulácsi polgármester - akinek aláírása szerepelt ugyan a párt elnökválasztási jegyzőkönyvében, de valójában nem jelent meg a küldöttgyűlésen.

Jüttner Csaba, az SZDSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke belső vizsgálatot kezdeményezett, miután meggyőződött arról, hogy a megyéből Vass Albert gulácsi küldött valóban nem volt jelen a párt tavalyi tisztújító küldöttgyűlésén. Erről szombaton számolt be az MTI-nek.

Vass Albert közölte: 1994-ben és 1998-ban FIDESZ-SZDSZ-MDF támogatással indult a polgármesteri tisztségért a helyi önkormányzati választáson, Gulácson.

"Minden párttól politikai támogatást kaptam, de akkor sem állt szándékomban semmilyen pártban tagsági jogviszonyt létesíteni. Lehetséges, hogy akkor aláírtam - sok egyéb, a pártok támogatásával összefüggő nyomtatványok mellett - tagfelvételi nyomtatványt, de belépni akkor sem állt szándékomban" - hangsúlyozta.

"Nincs, és az elmúlt években nem is volt párttagszerű kapcsolatom az SZDSZ-szel, és más pártokkal sem. Soha nem fizettem tagdíjat" - olvasható a polgármester közleményében.
Kiemelte azt is, hogy küldöttként történő "szerepeltetése" meglepetésként érte.

"A küldöttgyűlésen nem vettem részt, tartom magam ahhoz, hogy egyetlen pártnak sem vagyok a tagja. A nevemmel történt visszaélést a leghatározottabban elítélem, és remélem, hogy a rendőrségi vizsgálat kideríti, mi is történt valójában" - fogalmazott Vass Albert.

Az SZDSZ tavalyi elnökválasztáskor történt visszaélésekről - miszerint manipulálták a választást - a Hír TV egyik februári műsora adott hír. A Boon nevű honlapnak nyilatkozva Köteles Péter miskolci vállalkozó azt mondta, ő volt az, aki a Hír TV-t erről informálta. A férfi a televíziónak arról is beszélt, hogy négy-öt jelen nem lévő borsodi küldött helyett mások szavaztak, "mégpedig előre megbeszélt módon Kóka Jánosra".

Az SZDSZ ügyvivői testülete február 12-én kérte fel Jüttner Csabát, az SZDSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökét, hogy vizsgálja ki, mi történt az 2007-es elnökválasztáson.

A vizsgálat lezárását követően, pénteken Fodor Gábor, valamint Béki Gabriella, John Emese és Szent-Iványi István közölte, felfüggesztik tagságukat az SZDSZ ügyvivő testületében (üt), mert szerintük a tavalyi elnökválasztáskor történt visszaélések, és a Jüttner-jelentés kapcsán az üt nem hozta meg a szükséges politikai döntést, vagyis nem határozott a tisztújító küldöttgyűlésről.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását