Bűnügy

Elfogták a drogterjesztőket

Kábítószerrel visszaélés bűntett miatt indul eljárás három fiatal férfi ellen, akiket egy csütörtök esti nagykátai akció során fogtak el - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Bényi Mónika elmondta, hogy a rendőrök "fülest kaptak" egy készülő kábítószerügyletről és a nyomozók már készenlétben álltak este a város benzinkútjánál. Ide gurult be egy Volkswagen Golf és rövid várakozás után megjelent mellette egy másik kocsi, amelyből az utas átszállt a Golfba.

Elhajtottak, majd rövid időre rá visszatértek és az utas visszaült a helyére. Ekkor csaptak le a rendőrök, s az egyik férfi zoknijából, illetve zsebeiből száz ecstasytabletta és két tasak speedpor került elő.

Ezek után a rendőrök a Golf-autós férfi házában nyomkereső kutya segítségével házkutatást tartottak, amelynek során 528 ecstasytabletta és 10 csomag speedpor került elő, emellett egy kis mérleget is találtak, ami arra utalt, hogy itt kábítószer-csomagolás, -szortírozás folyik.

A három férfit őrizetbe vették és indítványozzák előzetes letartóztatásukat. Kábítószerrel való visszaélés miatt öttől nyolc év börtönbüntetés is kiszabható – közölte Bényi Mónika.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.