2024. május 22. - Júlia, Rita

Többmilliós kábszerfogás

Több millió forint az értéke annak a kábítószernek, amit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felderítő osztályának munkatársai foglaltak le a napokban. Marihuánát, hasist, termesztett hallucinogén gombákat foglalt le a rendőrség, amelyeket
2008. március 19. szerda 14:53 - Hírextra

A március 14-i összehangolt akció előtt a rendőrök feltérképezték egy 31 éves miskolci férfi kapcsolatrendszerét, s kiderült, hogy a drogot az igényeknek megfelelően egy szintén miskolci 25 éves férfi rendszeresen szállítja Budapestről Miskolcra - mondta Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa szerdán az MTI-nek.

Hozzátette: a rendőrség információi szerint a 25 éves férfi március 14-én vonaton hozta el a megrendelt kábítószert. Miskolc egyik belvárosi lakótelepén a miskolci rendőrkapitányság munkatársaival kiegészült nyomozói csoport elfogta a két dílert és a velük együtt utazó 22 éves fiatal nőt, aki az elsődleges információk szerint fogyasztóként szerepel az ügyben.

Az ellenőrzés eredményeként 100 gramm, vagyis mintegy 200 adagnyi marihuánát foglalt le a hatóság, amelynek piaci értéke több százezer forint. Az elvégzett gyorsteszt mindhármuknál pozitív eredményt mutatott, azaz igazolta a kábítószer fogyasztását - számolt be a részletekről Dobi Tamás.
Mint mondta, a miskolci akciót követően március 18-án az eljárás alá vont gyanúsítottak budapesti elosztójánál - egy 30 éves zenetanárnál - tartott házkutatás során több fajta és változó mennyiségű drogot találtak, olyanokat is, amelyekkel nem gyakorta találkoznak a rendőrök.

"Itt lefoglaltak összességében több mint 300 gramm, azaz megközelítőleg 700 adag marihuánát, 110 gramm hasist, ami körülbelül 330 adagot tesz ki, továbbá különböző a drogok termesztéséhez és fogyasztásához szükséges eszközöket" - fűzte hozzá.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság üzletszerűen elkövetett kábítószerrel való visszaélés bűntette miatt indított eljárást az ügyben szereplő négy gyanúsítottal szemben.

Az eset érdekességei közé tartozik, hogy az elkövetők egyike önkéntes szociális munkásként besegített egy miskolci gyógyintézményben, másikuk szintén önkéntesként társadalmi funkciót töltött be. Az eljárás jelenlegi szakaszában a gyanúsítottak egyelőre szabadlábon védekezhetnek, de a lefolytatott kihallgatások függvényében őrizetbe vételükre is sor kerülhet - jegyezte meg.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását