Kultúra
Kossuth-díj: Elek Judit filmrendező
"Nagyon örülök az elismerésnek, de ez nem változtatja meg az életemet, ugyanaz leszek, ugyanazt csinálom tovább, mint eddig" - mondta Elek Judit, aki szombaton vehette át a Kossuth-díjat a Parlamentben.
Az MTI-nek nyilatkozva a filmrendező megjegyezte: nagyon jól esik, ha az ember munkáját elismerik, megbecsülik. Hozzátette: reméli, hogy a Kossuth-díjnak köszönhetően talán többen lesznek kíváncsiak alkotásaira.
Beszámolt arról is, hogy jelenleg Visszatérés című új filmjén dolgozik, melynek alapja két novella: Mészöly Miklós Szárnyas lovak című munkája és Marguerite Duras Nyáron, este fél tizenegykor című kisregénye. Felidézte, hogy a két alkotásból már 1990 óta szeretne filmet készíteni. Most talán sikerül megvalósítani – tette hozzá.
A magyar-román-francia koprodukcióban készülő film Erdélyben játszódik, a történetnek vannak balladai és történelmi elemei is – folytatta Elek Judit, hozzáfűzve, hogy a főszerepre Maia Morgenstern, román származású színésznőt kérte fel.
Arra a kérdésre, hogy pályájának mely pontjait tartja a legfontosabbnak, a Balázs Béla-díjas filmrendező úgy válaszolt: élete 70 éve alatt hét-nyolc "nagyon sarkalatos, a világot megváltoztató rendszerváltás történt".
Mindent, amit a történelem hozott, "keményen átéltem" – hangsúlyozta Elek Judit, példaként említve a második világháborút, amikor a budapesti gettóba zárták. Az 1968-as eseményeket is több oldalról látta, hiszen nemcsak Budapesten és Prágában járt ekkor, hanem három hónapot töltött Párizsban is – mondta, megjegyezve, hogy a francia újhullám rendkívüli hatást gyakorolt nemcsak rá, hanem saját filmes generációjára is.
Elek Judit első munkáit a Balázs Béla Stúdióban készítette. Közülük a Meddig él az ember című dokumentumfilmmel nemzetközi sikerek sorát aratta már, amikor első játékfilmjét, a Sziget a szárazföldönt forgatta. Az 1980-as években érdeklődése a történelem felé fordult. Martinovics Ignácról tv-filmet készített, majd a tiszaeszlári vérvádpert dolgozta fel Tutajosok című kétrészes játékfilmjében.
Alkotásaival számos fesztiváldíjat nyert, többek között Oberhausenben, Mannheimben, Locarnóban, Montpellier-ben, Montrealban és Salernóban. Legutóbbi filmje, A hét nyolcadik napja – más fesztiváldíjak mellett – a 38. Magyar Filmszemlén és Kairóban is elnyerte a legjobb forgatókönyv díját.
Munkásságát 1987-ben Balázs Béla-díjjal, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével ismerték el.
bbe \ bsa \ ppd
MTI 2008. március 15., szombat 16:04
Információ
Forrás: MTI