2024. április 20. - Tivadar

Adótörvények, fogyasztóvédelem és Egy-másért

Az egyes adótörvények módosításáról, valamint a fogyasztóvédelmi eseti bizottság és az Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány ügyeit vizsgáló bizottság jelentéséről szavaz az Országgyűlés ma, kétnapos ülésének első napján.
2008. március 10. hétfő 07:54 - Hírextra

Az adótörvények módosítása egyebek között szűkíti és egyértelművé teszi, hogy mely ingatlanhoz kapcsolódó ügyletek esetén kell a fordított adózást alkalmazni, és némileg enyhít az áfalevonási tilalmakon is.

A fogyasztóvédelmi eseti bizottság jelentése szerint szükség van a bírságolás és elmarasztalások rendszerének továbbfejlesztésére, visszatartó erejének növelésére. Javasolják azt is, hogy egyes tartós fogyasztási cikkeket három munkanap helyett hat munkanapig lehessen kicserélni.

Határozathozatal lesz az Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány működését vizsgáló bizottság jelentéséről. A határozati javaslat felkérné a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős minisztert, hogy végezzen célszerűségi és eredményességi vizsgálatot az alapítvány és a Nemzetbiztonsági Hivatal együttműködéséről.

Döntenek a képviselők a Hungária Televízió Közalapítvány Kuratóriuma Elnöksége, valamint a közalapítvány ellenőrző testülete tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról.

A határozathozatalok után folytatódik a földgázellátásról szóló törvényjavaslat általános vitája.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását