Belföld
Bizonytalan helyzetben a Zala megyei kórház
Bizonytalan jogi és pénzügyi környezetben kell a Zala megyei kórháznak működnie: csak úgy tud a költségvetése egyensúlyba kerülni, ha az elmúlt évi 410 millió forint forrás-kiegészítést idén is biztosítja az állam - jelentette ki Fekete Zoltán (Fidesz), a
Fekete Zoltán hozzátette: az elmúlt évben országos szinten 150 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, ami a Zala megyei kórház számára 410 millió forint hiányt jelentett. Idén hasonló nagyságrendű hiánnyal kell számolni. Az elmúlt évben a hiányt a kiegészítő, 410 millió forint értékű finanszírozással sikerült megszüntetni, ami viszont nem épült be az idei költségvetésbe.
A bevételek növelésére minimális esély van, a kórház működését gúzsba köti az elvégezhető beavatkozások és teljesítmények mesterséges korlátozása. A betegforgalom csökkent, a kórházi ágyszámot az elmúlt évben 200-zal csökkentették. Az egészségügyi és szociális bizottság a teljesítménykorlát eltörlését javasolja – jelentette ki Fekete Zoltán.
A vizitdíj és a napidíj bevezetése után a Zala megyei kórházban 17 százalékkal csökkent a betegforgalom.
A vizitdíj és a napidíj bevétel az elmúlt évben 109 millió forint volt, ami a kórház éves bevételének 1,34 százalékát jelenti. A beszedéssel, adminisztrációval kapcsolatos beruházási és működtetési kiadások után a vizitdíj és a napidíj beszedése után 193 ezer forint ráfizetés keletkezett – állította.
Mérséklődhet a hiány az egészségügyben dolgozók áldozatvállalásával, ami a juttatásuk megvonását is jelenti – tette hozzá Fekete Zoltán.
Forrás: MTI