Belföld
Megállapodtak a betegszállítók finanszírozásáról
Megállapodtak a betegszállítás idei évi finanszírozásáról az érintett szervezetek pénteken az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP); erre a célra 2008-ban 4,3 milliárd forint áll rendelkezésre az egészségbiztosítási alapban.
Körösi László, az OEP főosztályvezető-helyettese a tárgyalás utáni sajtótájékoztatón elmondta: a korábbi 88 forint/kilométer díjat 100 forint/kilométerre emelték. Hozzátette: az év eleji nehézségek is rendeződtek.
A mentés és betegszállítás januári szétválasztása sikerrel vizsgázott, mindenki alkalmazkodott az új rendszerhez – tette hozzá.
Bíró Ferenc, az Országos Betegszállító Szolgálat (OBSZ) elnöke úgy fogalmazott, hogy "nagy kő esett le a szívünkről", és ezzel az emelt kilométerpénzzel már el tudják látni feladatukat.
Kiemelte: a magánszolgáltatók irányítási rendszere is jól működik, az ország minden táján elérhetőek és megtalálják őket, azonban az irányítási költségek növelése indokolt lenne, és ez ügyben még szeretnének tárgyalni az Egészségügyi Minisztériummal.
A mentés és a betegszállítás januári szétválásával a finanszírozás is szétvált az Egészségbiztosítási Alapon belül, a betegszállításért ugyanakkor most sem kell fizetnie az állampolgároknak, hiszen az megmarad a társadalombiztosítási finanszírozásban.
Forrás: MTI