2024. április 18. - Andrea, Ilma

A debreceni autóbusz-pályázat

Szakmai körökben az a pletyka terjed, hogy gyakorlatilag Széles Gábor cégének írták ki a debreceni autóbusz-közlekedés működtetéséről szóló pályázatot - írta keddi számában a Hajdú-bihari Napló.
2008. február 26. kedd 11:11 - Hírextra

A lap cikkében úgy fogalmaz: úriemberek már nem kötnek fogadást arra, ki nyeri a Volán helyére kiírt pályázatot Debrecenben. A napilap emlékeztetett rá, hogy a város önkormányzata, miután elégedetlen a Hajdú Volán szolgáltatásával, pályázatot írt ki az autóbusz-közlekedés működtetésére.

"Ökörség" - reagált erre a lapnak Iván Endre, az Ikarusbus Járműgyártó és Értékesítő Kft., azaz a Széles Gábor-féle cég stratégiai tanácsadója. Azt viszont leszögezte: cégcsoportjuk nem csak a megfelelő alacsonypadlós autóbuszok előállítására képes, de szolgáltatási tapasztalatokkal is rendelkezik.

Zilahi-Sebess Géza, a Hajdú-Volán Zrt. vezérigazgatója a lapnak elmondta: a kiírásban olvasható szigorú műszaki paramétereknek egyetlen magyarországi Volán vállalat sem felel meg.

Az újság számításai szerint a kiírásnak megfelelő buszbeszerzés mintegy 8 milliárd forintba kerülne.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását