2024. május 6. - Ivett, Frida

Gyurcsány programja tavaszra marad

A munka, a tudás, a tulajdon kérdéseiben a kormány áprilisban ajánlásokat fogalmaz meg, a kormányzati döntések várhatóan május-júniusban születhetnek meg és ezt követően fél év állna rendelkezésre az állampolgárok tájékoztatására az intézkedések hatályba
2008. február 25. hétfő 15:28 - Hírextra
Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: a következő időszakban megváltozik a kormányzati politizálás módszere, a korábbiakhoz képest nyugodtabb és lassúbb lesz a politika.

A kormány arra vállalkozik, hogy kijelöli a fő irányokat, merre kell elindulnia a nemzetnek, ezt követően pedig konzultációk következnek, sokakat részesévé tesznek a döntéseknek - emelte ki. Mint mondta, "nem verdiktek politikájával" szeretnék formálni az országot, hanem több hónapon keresztül konzultálnak a társadalmi partnerekkel, a szövetségesekkel, a riválisokkal arról, mi is a pontos megoldás.

A miniszterelnök úgy látja, az elmúlt egy hétben kiderült, hogy a munka, a tudás és a tulajdon programjában a lényeget illetően akár egyet is tudnak érteni a magyar politikai erők. Ez nagyon fontos, ahogy az is, hogy másfél-két évtized után mi vagyunk azok, akik képesek egy ilyen programot ajánlani a nemzetnek. Ez segít abban, hogy napról-napra közelebb kerüljünk egymáshoz és áthidaljuk a pokoli árkokat, amelyeket Magyarországban az elmúlt néhány éven kialakultak - mondta Gyurcsány Ferenc.

Tájékoztatása szerint az oktatás területén javaslatokat készítenek többek között arról, hogyan lehet nemcsak őrizni, hanem valóságos nemzeti erőforrásként felhasználni azt a nemzeti tálentumot, amely itt van közöttünk, "csak időnként nem vesszük észre". Ez a magyar géniusz elismerése, a nemzet szolgálatába állítása - szögezte le.

Hozzátette: a géniusz programon kívül megalapítják a Nemzeti Kiválóságok Kollégiumát és ösztönző intézkedéseket hoznak a külföldön dolgozó magyar tudósok hazacsábításra.
Gyurcsány Ferenc napirend előtt arról is beszélt, hogy a kormány a következő napokban létrehozza az új tulajdonosi program társadalmi és szakmai tanácsát, amelynek vezetésére a Budapesti Corvinus Egyetem rektorát, Mészáros Tamást kérte fel.

A tanácsba a társadalmi érdekegyeztetésben kulcsszerepet játszó intézményeket, szervezeteket kérnek fel delegálásra. A tanács feladata lesz, hogy nyilvános ajánlásokat tegyen a kormány számára, ami alapján a kabinet március végén, áprilisban elfogadhatja a program részleteit. Ez a történet nem a kormány, hanem a nemzet ügye - hangoztatta.

Úgy vélte, az Országgyűlésnek teljesen jogos igénye lehetne, hogy ezt a folyamatot ellenőrizze, hiszen a kormány a nemzet vagyonának egy részéről fog döntést hozni. Ezért a kormánypárti frakciók egy parlamenti eseti ellenőrző bizottság létrehozását kezdeményezték, amelynek ellenzéki vezetője lesz.

Mint elhangzott, az új tulajdonosi programhoz kapcsolódóan intenzív tájékoztatási kampányt indítanak, ezért nyílt, nemzetközi pályázatot írtak ki ennek lebonyolítására.

A miniszterelnök a további intézkedések között említette, hogy egy tíz-húsz kérdésből álló listát hoznak nyilvánosságra a kormány internetes oldalán. Ez azokat az első felvetéseket foglalja össze, amelyeket meg kell beszélni ahhoz, hogy a végén jó döntést tudjunk hozni. Ösztönözni akarjuk az állampolgárokat, hogy minél többen nyilvánítsanak véleményt - közölte.
Gyurcsány Ferenc megjegyezte: minden várakozásukat felülmúlta a szám, hogy 2-3 millió embert izgat az új tulajdonosi program.

Az új tulajdonosi program kedvezményeivel összefüggésben emlékeztetett arra, hogy a legnehezebben élők eddig is kaptak támogatást, ugyanakkor erősíteni kell "MDF-es szóhasználattal azokat a középosztályhoz tartozó családokat, középosztálybelieket, akik valóban teherviselői az országnak". Leszögezte: ez tisztességes program, amit jól körül kell venni garanciákkal, hogy ne keveseket gazdagítson, hanem elérjen mindenkihez.

A kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországnak nem kicsinyes, a pillanatról szóló vitákra, hanem távlatos vízióra van szüksége. Véleménye szerint ez nem szólhat másról, mint arról, hogyan teremtenek több lehetőséget sokaknak, akik ennek segítségével megnyithatnak maguk számára egy jobb élethez vezető utat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását