Belföld

Diszkriminatív pályázat?

Súlyosan diszkriminatív a kormány kulturális központok kiépítésével kapcsolatos pályázata, mivel abból kizárta a megyei művelődésért törvény szerint is felelős megyéket - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a Zala Megyei Közgyűlés fideszes elnöke.

Manninger Jenő szerint a multifunkcionális közösségi központok kialakítására szóló, 1-1,7 milliárd forint értékű Agora programban csak a megyei jogú városok vehetnek részt, a megyék nem. Zalának ugyanakkor nagyon jól jönne egy ilyen pályázat, hiszen az elavult és rossz állapotú megyei művelődési házat ennek segítségével lehetne felújítani.

A megyegyűlés elnöke kijelentette: szerinte a pályázat kiírása mögött pártpolitikai szándékok húzódnak meg, hiszen egy kivételével a megyék ellenzéki vezetésűek.

A politikus úgy látja, hogy a kormánytól nem várható a pályázat megváltoztatása, ezért a megyei önkormányzat megfontolja, hogy eladja-e Zalaegerszegnek az épületet. Ezzel a lépéssel ugyanis a művelődési intézmény felújítása és a jelentős városközponti beruházás érdekében legalább a város élhet a pályázati lehetőséggel – fogalmazta meg Manninger Jenő.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.