Belföld

A Fiatal Baloldal is beszállt a kampányba

A Fiatal Baloldal (Fib) is beszáll a népszavazási kampányba, de nem plakátol, hanem elsősorban az internet segítségével próbálja meggyőzni a nem csak fiatalokat a nemek igazáról - mondta Varga László, a Fib elnöke miskolci sajtótájékoztatóján csütörtökön.

A népszavazás semmilyen módon nincs hatással a kormány politikájára, a reform mindenféleképpen folytatódik – mondta a politikus, aki szerint a reformfolyamatok egyértelműen baloldali karakterrel rendelkeznek. "Az ellenzék egy nem fenntartható, rossz és nehezen működő társadalmi rendszer fenntartásában érdekelt, a minél rosszabb, annál jobb taktikájában" – fogalmazott.

Varga László elmondta: a Fiatal Baloldal nem plakátol a népszavazási kampányban, hanem a filmeket, az internetet veszi célba. A baloldallal szimpatizáló fiatal filmesek és az MSZP segítségével elindították a Régi Magyarország című internetes honlapot, amely olyannak mutatja meg Magyarországot, amilyenné az a Fidesz politikája nyomán válna a reformok nélkül.

A politikus elmondta: a Fib www.regimagyarorszag.hu címen weboldalt indított el – amely a Fib honlapjáról is elérhető -, ezen jelenleg négy rövidfilm látható az egészségügy és az oktatás témakörében, ezek bemutatják, milyen lenne Magyarország a reformok nélkül.

A filmeket máris több, mint 13 ezren nézték meg, és újabb alkotások is felkerülnek majd a portálra – tette hozzá.

Varga László szólt arról is, hogy az MSZP úgymond "hidegkampányt folytat…, a népszavazás nem érdeke a kormányoldalnak, nem is az ő témája".

Mint mondta: a népszavazással a kormány politikáját próbálja gátolni, akadályozni az ellenzék, "ha Orbán Viktornak és a Fidesznek az az érdeke, hogy legyen érvényes ez a népszavazás, legyen szíves és küzdjön meg ezért, a baloldalnak ez nem érdeke".

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.