Bűnügy

Új rendőrségi módszer a pedofilek kiszűrésére

A brit családok ezentúl ellenőrizhetik, hogy környezetükben van-e pedofil bűnöző, aki veszélyeztetheti a gyermeküket - jelentette be a Nagy-Britannia négy rendőrségi körzetében bevezetés előtt álló kezdeményezés lényegét Jacqui Smith belügyminiszter.

A rendőrség és a próbaidősöket megfigyelő szolgálat azonnal értesíti azokat a szülőket, akiknek a gyermeke pedofil támadásnak lehet kitéve – közölte vasárnap az államtitkár, aki elég sötét képet vázolt fel a brit helyzetről, amikor kiemelte, hogy tíz erőszakból kilenc esetben a gyermek ismeri az elkövetőt a saját környezetéből.

A Cambridgeshire-ben, Hampshire-ben, Clevelandben és Warwickshire-ben bevezetés előtt álló új program keretében az egyedülálló anyák például megtudhatják, hogy élettársuk korábban elkövetett-e bármiféle szexuális bűncselekményt. De a családok leinformálhatják a gyerekkel rendszeres kapcsolatban álló szomszédokat vagy rokonokat is.

Az államtitkár a felmerült aggályokat sem titkolta: fennáll a veszélye, hogy a pedofil bűnözők a lépés hatására egyszerűen meglógnak a rendőrség és a próbaidős megfigyelés elől. "Illegalitásba vonulva" pedig esetleg még nagyobb veszélyt jelenthetnek majd a gyerekekre. Ezért ezeket a veszélyes bűnözőket fokozott körültekintéssel kell leleplezni – hangsúlyozta.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.