2024. május 6. - Ivett, Frida

Orbán szerint leckét kap a kormány

Az ország jelenlegi és jövendő kormányai is komoly leckét kapnak március 9-én, mert a népszavazás megmutatja az elkényelmesedett vezetőknek, hogy a magyar nép bizonyos kérdésekben nem hajlandó eltűrni elhibázott döntéseket - jelentette ki a Fidesz elnöke
2008. február 19. kedd 07:35 - Hírextra
A referendum azt a leckét adja a mindenkori kormánynak, hogy nem lehet az emberek megkérdezése nélkül, érdekeiket figyelmen kívül hagyva döntéseket hozni, mert a végén baj lesz belőle: összeszedik magukat, szerveznek egy népszavazást és bármelyik kormány megütheti a bokáját - fogalmazott Orbán Viktor a Komárom-Esztergom megye nyugdíjasklubjainak meghívott vezetői előtt; a mintegy ötvenfős közönség többször tapssal, helyeslő közbeszólással kísérte beszédét.

Arra a kérdésre, miért nem radikálisabb a Fidesz, Orbán Viktor úgy válaszolt, hogy ne egy politikai párttól várják a radikalizmust, hanem az emberek álljanak fel, mondják el, mit akarnak és azt a párt képviselni fogja.

A Fidesz elnöke azt kérte a baloldali szavazóktól, "vegyék le a pártszemüveget", mert akkor megláthatják, hogy "van egy dolog, amiben egyet tudunk érteni: az egészség nem üzlet".
"Üssünk meg egy másik hangot, értsünk szót a baloldallal, próbáljunk meg másképp beszélni" - szólította fel hallgatóságát Orbán Viktor. Magáról szólva elmondta: határozottan és erőteljesen képviseli a polgári oldal véleményét, de vigyáz arra, ne lépje át azt a határt, hogy már ne lehessen vele beszélni. Megfogalmazása szerint a radikalizmus nem ökölrázás, nevén kell nevezni a dolgokat és párbeszédre törekvőnek kell maradni.

A jelenlegi kormány elszámoltatását szorgalmazó felvetésre a politikus emlékeztetett rá, hogy Keller László, akit "botozásügyi államtitkárnak" nevezett, száznál több eljárást indított a Fidesz-kormány vélt visszaélései miatt, ebből azonban csak három-négy jutott el a bíróságig, de egyetlen elmarasztaló ítélet sem született.

Orbán Viktor közölte: ahol a kormány vétett a jogszabályok ellen, ott hideg jogászi logikával eljárásokat fognak kezdeményezni, mert "egy mérce van és amilyen mércével mértek bennünket, ugyanazzal mérjük a következő kormányt is" - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását