2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Ember és gép egyesülhet

Ember és gép 2029-re egyesül, vagyis ekkorra lehetségessé válik, hogy az emberek agyában apró robotok működjenek, amelyek növelik az észbeli képességeket, és védik az egészséget - állítja Raymond Kurzweil amerikai feltaláló és futurista.
2008. február 19. kedd 09:39 - Hírextra

Kurzweil szerint már most is azon a szinten állunk, hogy képességeinket gépekkel tágítjuk ki, az ember és gép összeolvadása pusztán ennek a tendenciának a folytatódása lesz.

A tudós rámutatott, hogy az úgynevezett nanobotok (nanotechnológiával létrehozott parányi robotok) majd okosabbá tesznek bennünket, javítják emlékezőképességünket, és automatikusan eljuttathatnak bennünket virtuális valóságokba - idézte Kurzweilt a BBC honlapja.

Kurzweil azon 18 befolyásos gondolkodó egyike, akiket arra kért fel az amerikai mérnöki akadémia (NAE), hogy nevezzék meg az emberiség előtt álló technológiai kihívásokat a 21. században. E szakértői bizottságban található a Google keresőprogram egyik kifejlesztője, Larry Page és a génkutatás egyik úttörője, Craig Venter.

A 14 technológiai kihívást az Amerikai Tudományfejlesztési Szövetség (AAAS) éves tanácskozásán hirdették ki a hét végén Bostonban. Ezek a következők: a napenergia hatékony felhasználása; energiatermelés magfúzióval; szén-dioxid-megkötés, tárolás megoldása; a nitrogénkör forgásának segítése; tiszta víz biztosítása; az agy működésének "visszafejtése"; az atomterror megakadályozása; a kibertér kiépítése; a virtuális valóságok fejlesztése; a városi infrastruktúra javítása; az egészségügyi informatika fejlesztése; jobb gyógyszerek létrehozása; személyre szabott tanulási módszerek kidolgozása; a természetben rejlő új lehetőségek felkutatása.

"Ezeknek a kihívásoknak a leküzdése teljesen megváltoztatja a világot" - vélte Charles Vest, az amerikai Nemzeti Mérnöki Akadémia (NAE) elnöke.

A tanulmány szerzői úgy vélik, hogy a kihívások között szerepelnek olyan témák, mint az egészség és vagy az életöröm, amelyek lényegesek a virágzó emberiség számára.

A legfontosabb kihívás az emberiség jövőjének biztosítása.

"A Föld olyan bolygó, amelynek a forrásai korlátozottak, és a növekvő lakosság olyan ütemben fogyasztja őket, amely tarthatatlan" - vélik a szakértők, akik szerint új energiaforrásokat kell kifejleszteni oly módon, hogy közben visszafordítsák a környezetromlást.

Anélkül, hogy a kihívásokat rangsorolta volna, William Perry, a szakértői bizottság elnöke a megfizethető napenergiát és nukleáris fúzió beható ismeretét említette, mint két olyan célt, amelyet szerint öt-tíz éven belül el lehet érni.

"A fúzió utáni kutatás elérte a mérnökök leleményességének a határát, de az ígéretes eredmények arra engednek következtetni, hogy fúziós energiagyártás célja tíz éven belül elérhető" - így Perry.

Hozzátette: Még ha számításba is vesszük ezeket a sikereket, kevéssé valószínű, hogy a fosszilis energiahordozókat rövid távon sikerül felváltani.

A jelentés az akadémia honlapján (www.engineeringchallenges.org) olvasható. A látogatókat felkérik, szavazzanak arról, hogy szerintük melyik a legfontosabb kihívás.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását