Tudomány

Gyorsabb, zöldebb, de kevésbé szabad világ?

A Deloitte Touche Tohmatsu (DTT) 2008-as esztendőre szóló előrejelzései a telekommunikációs, média és technológia (TMT) szektorra mindhárom témakörben foglalkoznak az internetezéssel kapcsolatos idei várható trendekkel. Természetesen meglepetések várhatna

A DTT elemezte három szektorra általánosan érvényes, hogy az előrejelzés jóslatai közvetlenül vagy közvetve hatnak majd mindennapjainkra. Az elemzés logikáját követve bemutatjuk, hogy mire számíthatunk ezen a téren idén, a médiára és –ezen belül- az internetre a lehetőség szerint kicsit nagyobb hangsúlyt fektetve.

Vállvetve küzdő televíziók

Kezdjük azzal az érdekes felvetéssel, hogy „a hagyományos televíziózás valószínűleg az internetes sugárzásnak köszönheti majd kirobbanó formáját, ami elsőre talán meghökkentően hangzik, különösen, hogy az internetes TV több befolyásos elemző szerint sokkal inkább közvetlen ellenfele a klasszikus tévének.” Ám a jelek szerint az „ellenfelek” egyelőre kiegészítik egymást, ahelyett hogy kioltani igyekeznék a másikat. Természetesen ehhez mindkét oldalról szükségesek az erre irányuló törekvések. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a hagyományos és az internetes TV között sem minőségben, sem tartalomban és még közönségben sem jelentkezett jelentős átfedés, ami indokolhatná, hogy egymástól „raboljanak” népszerűséget. (Rendszeres internet használat és fokozottan kevés szabadidő mellett különösen népszerűek lehetnek azok a televíziók, amik műsoraikat elérhetővé teszik online is. Talán ez később súrlódást okozhat, ahogy kérdéses hogy az újságok online verziói mekkora „internet teret" rabolnak az internetes portáloktól.)

2008-ban jaj a kalózoknak? Háború digitális vizeken

Előrejelzés
A Deloitte Touche Tohmatsu (DTT) 2008-as esztendőre szóló előrejelzései egyfelől nehéz évet jósolnak az internetes reklámok piacának, miközben az amerikai hitelpiaci válság hatásait is vizsgálják a telekommunikációs szektorban. A DTT rendszeres, átfogó éves TMT-elemzései hagyományosan mérték- és irányadó előrejelzést jelentenek a telekommunikációs, média és technológiai piac szereplői számára. A vállalatnál megszokott kutatási metodikának megfelelően a Deloitte idei előrejelzései külső és belső forrásokon egyaránt alapulnak: a Telekommunikáció, Média és Technológia (TMT) üzletág elemzőinek munkáját a Deloitte tagvállalatainak számtalan ügyfelével készített interjú, a tagvállalatok több mint 6000 partnere, igazgatója, a Deloitte e szektorra szakosodott szenior menedzsereinek véleménye, illetve az iparági elemzőkkel és TMT vezetőkkel folytatott beszélgetések megállapításai is segítették.

Az elemzés „digitális háborúról” szóló része kitér arra, hogy a illegális tartalmak gombamód való elszaporodásának egyik oka a szélessávú széleskörű elterjedése, mely lehetővé tette nagy file-ok letöltését is a hétköznapokban. Az előrejelzés szerint természetesen az illegális tartalmak terjedése és terjesztése elleni küzdelemben nem várható végpont, azonban fontos megnyert csatákra hivatkoznak. A „harc” kétfrontos per pillanat, egyrészt a felvilágosítás, másrészt a büntetés a jogtulajdonosok beavatkozási területe. Az elemzés szerint a megoldás felé azzal indulhatnának el, ha a jogtiszta termékeket vonzóbbá tennék, olyan értékeket csatolnának hozzá, amelyekért a felhasználók fizetni is hajlandóak lennének.

(Ezen a ponton talán kicsit vitatkoznék, nem érzékelem, hogy bármilyen komoly megnyert csaták lettek volna az illegális tartalmak ingyenes terjesztői ellen. Nehéz is lenne egy olyan sok arcú és megfoghatatlan dolog ellen küzdeni, mint a file megosztás. Ezzel szemben – ha csak a könnyűzenei példáknál maradunk – terjed az alkotók körében az a nézet, hogy számaikat ők maguk tegyék ingyen elérhetővé, és kézzelfogható kiadványaikat „bónusszolgáltatásokkal” tegyék vonzóbbá.)

Nézhetjük az olimpiát a moziban?

A mozi-ipar fejlődése szinte töretlen volt az eddigi évek során, az előrejelzés is kiemeli, hogy folyamatos volt a növekedés 2006-ig. De nem is ez a legmeglepőbb a mozik esetében. Az előrejelzés a digitális sugárzásra való átállás kapcsán kiemeli, hogy a filmszínházak számára ezzel megnyílik annak a lehetősége, hogy ne kizárólag filmekkel csalogassák a nézőket a sorok közé, hanem sporteseményeket is közvetíthetnének, vagy koncerteket is adhatnának, ezzel kibővítve a vászon elé csalogatható rétegeket. Gondoljunk csak bele, milyen lenne moziban csápolni külföldi kedvencünkre, aki nem látogat el Magyarországra.


@@
Lehull az internetezők álarca?

Az online reklámpiac divatos szóval élve dübörög, azonban nem lehet elmenni amellett, hogy a fogyasztók egyre jelentősebb része sikítófrászt kap az online hirdetésektől. Ha ez nem jelentene elég gondot, akkor még ott van az a szintén megoldásra váró probléma, hogy a netezők számára visszatetsző, ha internetes tevékenységük nyomon követhető. A hirdetőknek tehát hasznot kell kínálniuk a felhasználók számára is, hogy az online reklámokkal és az adatszolgáltatással szemben növekvő ellenérzés ne nőjön tovább.

Az internet egyik fő vonzereje fejlődése során az anonimitásban rejlett, de mivel az online kereskedelem és a közösségi portálok egyaránt azonosítható identitás igényelnek, lerántják az álarcot a képernyő előtt ülőkről. Értelemszerűen sokuknak nincs az ínyére, hogy internetes, vásárlási és egyéb szokásaik nyomon követhetők. Ráadásul a hiteles identitás szükségessége, bár növeli a biztonságot, de mégiscsak egyfajta szabadságtól fosztja meg a netezőket. Pénzügyi tranzakciók esetén (például internetes árverésen) még könnyebben ítéljuk halálra arctalanságunkat, de közösségi oldalakon már terhes lehet a „teljes kitárulkozás". Hiába érzem magam nagyobb biztonságban attól, hogy chat-elve a mások anonimitásának lehetősége is csökkent ezáltal nagyobb biztonságban vagyok, ha – abszolút nem rossz szándékból – számomra kényes, hogy több adatomat ki kell hogy szolgáltassam az internetes beszélgetéshez. Örökérvényű dilemma („látni és látszani”), mely már elérte a világhálót is. Meglátjuk, hogy a kevesebb internetes visszaélés felé tart-e majd a világ.

Riválisok és szabályozás

A fent említett problémákon még megjelenik az online hirdetések népszerűségének átka, melyből következően a szabályozó hatóságok is fenik már rá a fogukat. És hogy még egy felhő kerüljön az amúgy sikeres reklámpiac egére: a hagyományos médiumok erősödése is várható.

Nanon zöld

A technológiai szektor nagy újdonsága lehet idén a nanotechnológia (az anyag molekuláris szintű manipulálását kiaknázó) térnyerése. Hiszen a világszerte mindenhol arató zöld gondolat ezt a szektort sem kerülheti el. Talán a nanotechnológia meglovagolhatja a földünkért való aggódást és ez pozítiv irányba változtathat a közvéleményben kialakuló véleményt róla. Ahogy egyre fontosabb a bolygó védelme és az ezt segítő eszközök keresés felmerülhet a nanotechnológia hasznosítása olyan fontos folyamatokban mint a hulladék hasznosítása, vagy az ivóvíz ellőállítása.

Digitális védelem és tudásszakadék

Évről évre növekszik az emberekben az igény, hogy adataikat ne kizárólag sérülékeny papírokon tárolják, és ezzel együtt nőtt a tárolt adatok biztonságának fontossága is. Az emberek egyre többet költenek számítógépük védelmére és az elemzés szerint ez kiterjedhet más adathordozókra is, mint az MP3 lejátszó vagy a mobiltelefon. Ez azonban fokozza a felhasználók közti különbségek erősödését is. Megszűnőben a számítógépes ismereteket tekintve vett középosztály, nő a digitális szakadék, és nem csak az internetezők és a világhálót nem használók között. Hiszen attól még, hogy egyre több védelemre szoruló adatunk van, nem biztos, hogy egy csapásra szakértők válunk a biztonságos tárolás és a megfelelő hozzáférés témájában. Nehezít a helyzeten a digitális szabványok kiismerhetetlen sokasága és különbségei. Ha valaki alapfokú felhasználó, akkor szakember segítsége nélkül könnyen lehet, hogy nem képes adatainak megfelelő kezelésére.

Felvásárlás, GPS és új vetélytársak

A telekommunikációs szektorban az elemzők kihangsúlyozzák, hogy az amerikai hitelválság, melynek hatása Európára is kiterjedt milyen befolyással lehet a különböző felvásárlási és fúziós törekvésekre. Kiemelik, hogy az Európai Unióban már adottak a határon túli terjeszkedés jogi lehetőségei is. Ezen felül a feltörekvő piac cégeinek mozgástere is bővül, hiszen újabb és újabb előfizetőjük ezrei stabil gazdasági bázist jelentenek számukra. Ami azonban az egyének számára érdekesebb lehet, hogy várhatóan folytatódik az adatátviteli sebességmámor, még akkor is, ha jelenleg egy újabb ugrásszerű gyorsításhoz technológiai fejlesztés lenne szükséges, ami meg, mint tudjuk nem két fillér. Kérdés hogy meddig tud nyereséges maradni egy telekommunikációs cég a drága fejlesztési költségek mellett.

Az előrejelzés szerint 2008 a GPS-mobil éve lesz. Azonban ennek a felhasználók gyakorlati oldaláról nem látszik semmilyen motivációs indoka, hiszen megfelelő plusz tartalom és szolgáltatás híján a GPS egyelőre nem sok értéket jelent a mobilokban, ugyanis a műholdas navigáció járműves és gyalogos használata (és a felhasználói igények) közötti különbségeket nem veszik figyelembe a szolgáltatók.

A szektornak problémát jelenthet a digitális kommunikáció térnyerésével az emberek egyre nagyobb igénye az információcserére, illetve az, hogy ennek az éhségnek a kiaknázása rajtuk keresztül is folyjon. Ha a különböző közösségi oldalak és blogok használói kizárólag az új médiumokat használják kommunikációra, valamit lépniük kell a piacvesztés megakadályozására.

Az előrejelzés kitér még a GSM technológiára is, mely idén ünnepli 21 születésnapját. A GSM hálózatok esetében is új stratégiák kidolgozását látják szükségesnek azért a jövendölés szerint „kétszáz ország mintegy 700 GSM hálózatán várhatóan több mint 16 milliárd percnyi beszélgetés zajlik, és 6 milliárd szöveges üzenet halad majd át, egyetlen nap leforgása alatt” 2008-ban is.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.