A Példakép

A meglepetés

Milyen érzés Példaképnek lenni?

Meglepő. Nem számítottam rá, egyáltalán nem.

Pedig a Hungerit Zrt. Magyarország egyik leginnovatívabb cége.

A bíráló bizottságnak nehéz dolga volt, hiszen itt az almát kell a körtével összehasonlítani. Ráadásul egy élelmiszeripari cég mutatói sohasem lehetnek olyan látványosak, mint például egy brókercégé vagy egy informatikai cégé, tehát amely az ipar más területén dolgozik. Még az élelmiszeriparon belül is vannak olyan területek, például a söripar vagy az édességgyártás, akikkel nekünk nagyon nehéz konkurálni. A történet úgy kezdődött, hogy felhívtak az Ernst & Young cégtől, hogy érkezett rám javaslat, melynek következményeként be kell adnunk egy pályázatot. Rettenetesen meglepődtem és megkérdeztem a hölgytől, hogy „Rám? Nem tévedés?”, de azt mondta: igen. Próbált meggyőzni, erre mondtam, hogy alszok rá egyet.

Azt tudta, hogy hányan indultak?

Annyit megtudtam, hogy olyan 60 körüli pályázat volt. Ebből választottak ki négy kategóriában 3-3 jelöltet, és ez a 12 társaság került a független zsűrihez. A hölgy, aki megkeresett, küldött egy 10 oldalas pályázati kérdőívet, amit kitöltöttünk, aláírtam és elküldtem. A díjkiosztón az Ernst & Young vezérigazgatója elmondta, hogy ezt a cégük 45 országban rendezi meg évről évre, és hogy ez olyan, mint a filmvilágban az Oscar: aki ezt megnyeri, az Magyarország 2007-es üzletembere lesz, és jövő nyáron ő képviseli Monte-Carloban Magyarországot. 45 ország nyertesei lesznek ott, mind a 45 országban ezt a négy díjat adják át: az Ifjú Tehetség, a Fiatal Újító, a Példakép és az Év üzletembere. Jobban örültem volna – talán így utólag humorosnak hangzik is -, ha az Ifjú Tehetség-díjat kapom, hiszen az azt jelentené, hogy jóval fiatalabb vagyok, de nagyon meglepődtem és meg voltam hatódva.

Ezt a díjat rajtam keresztül a „csapat” kapta

Volt már egyáltalán ennek a díjnak a történelmében, hogy egy élelmiszeripari cég szóba jött?

Nem, s ez nagyban emeli a díj értékét. De úgy gondolom, hogy ez nemcsak nekem szólt, hanem a cégnek, a kollégáimnak is, amit külön köszönök nekik. Mert valóban úgy néz ki, hogy Magyar József vezényli a Hungeritet, de ha nincs egy csapat, akkor nincsenek eredmények.

Persze kell ahhoz egy jó vezető, aki a jó csapatot összeállítja és vezeti.
– Persze, ez egy kölcsönhatás. Természetesen jó családi háttér is kell ehhez, mert ha a család nem tolerálja, hogy az ember esetleg nem megy haza munkaidő után, hanem 10-11 óra után ér haza esténként, vagy megteszi, hogy hajnali négykor bejön, vagy szombat-vasárnap is bemegy, vagy ha szabadságon van, akkor is naponta betelefonál, ahelyett, hogy menne a családdal kirándulni… Szóval ezt a családnak el kell tudnia viselni. Azt mondják, minden nagy ember mellett kell lennie egy „Nagy Hölgynek” aki segíti, támogatja.

„Sokkal jobban kell figyelnem”

Nem teher ez a díj?

De, valóban teher, hiszen ezek után az embernek még jobban oda kell figyelnie arra, hogy mit tesz, mit mond, hogyan cselekszik.

Érzett azóta valamilyen változást a hétköznapjaiban?

Nem, és úgy érzem nem is volna helyes, ha ezt érezném. Tudat alatt valahol, amikor megkaptam a díszpolgári kitüntetést, akkor is azt gondoltam, hogy onnantól kezdve bizonyos dolgokat nem lehet és nem szabad megcsinálni, olyat, amit egy átlagember megtehet. Most ez hatványozottabb lett. Úgy gondolom, hogy az Év Példaképe-díj a legértékesebb kitüntetés, amit kaptam. Díszpolgárnak lenni is fontos elismerés, hiszen egy városban felnéznek az emberre, de az iparban példaképpé válni, az egy más dolog. Annyival több, vagy más, nagyobb felelősség, mivel nem csak egy város figyeli, hogy mit csinálok, hanem esetleg több ország is. Nem szeretném, ha egy-két év múlva esetleg egy hibás döntés vagy más miatt azt mondhatná valaki, hogy „ Na, a Példakép tönkretette a cégét!”

@@

Azért ettől a Hungerit nagyon messze van.

Természetesen, nem is szeretném, ha akár közelítene is, de sajnos az üzletben ez benne van, tehát sokkal jobban oda kell figyelni a továbbiakban, hogy ennek a díjnak megfeleljek, megfeleljünk.

Nehéz évnek nézünk elébe…

Ugorjunk az idei évre: kicsit mintha tartana 2008-tól.

Mindig el szoktam mondani az óévbúcsúztatókor a dolgozóknak, – talán kicsit kabalából – hogy ez az év nehezebb lesz, mint az előző volt.

De azért tegyük hozzá, hogy minden év vége előtt megállapíthatták, hogy az adott év sikeresebb, jobb, eredményesebb, mint az előtte levő volt!

Ez is igaz, ez így működött. De ebben az évben kicsit más a helyzet. Soha nem látott takarmányárak vannak, s ezért soha nem látott felvásárlási árakat szeretne a termelő elérni – a takarmányárakból következően –, hogy tartsa a szintet. Ez idáig rendben is van, de miután az állatot mi levágtuk, feldolgoztuk és beszállítottuk a nagy áruházláncokba, a nagy áruházláncok kijelentik, hogy nincs emelés. Semmilyen észérv nincs, amivel meg lehetne őket győzni, csak az, ha azt mondjuk, hogy nem lesz áru. De ha odáig eljutunk, hogy nem lesz áru, abba sokan belerokkanhatnak: belerokkannak a cégek, a termelők, és belerokkanhatnak a takarmánytermelők is.

A tartalékaink garantálnak némi biztonságot

Mennyi tartalékkal rendelkezik a cég?

Most ezt hadd ne mondjam, legyen elég, hogy három jó év után – az előrelátó tervezésnek köszönhetően – még vannak tartalékaink. Természetesen, ha az áremelési terveinket a kereskedelem elfogadja, akkor ez a vásárlóknál csapódik le. A Hungerit Zrt. nem adhatja el veszteséggel a libáját, csirkéjét, kacsáját. Mi sem kapunk semmit ingyen, ha azt akarjuk, hogy az itt lévő 1500 ember megéljen, jól érezze magát, illetve azok az emberek, családok, cégek, akik nekünk termelnek megéljenek, megmaradjanak, jól érezzék magukat, megkívánja, hogy az általuk termelt produktum úgy legyen eladva, hogy azon profitot realizálhassanak. Ugyanis, ha egy üzleten csak az egyik fél nyer, akkor az az üzleti kapcsolat nem lesz tartós. Amennyiben az áruházlánc jól jár, megmarad a vevőköre, üzleti bevétele, és közben mi éhen halunk, akkor az nem érdeke az áruházláncnak, mert nem lesz kitől beszerezni a következő árumennyiséget. Remélem, hamarosan eljutnak az áruházláncok képviselői odáig, hogy el tudják fogadni az általunk javasolt áremeléseket. Ennek megvan az a veszélye, hogy kevesebb baromfit vesznek majd az emberek.

Ezzel számolnak?

Természetesen, hiszen akkor vagy csökkentjük a termelést, vagy új piacokat kell keressünk. Európában elkerülhetetlen az áremelés, bármennyire is ódzkodik tőle a piac. Ezt meg kell lépni. A fogyasztó ezt vagy elfogadja, vagy nem vásárol. Most úgy látjuk, hogy lesz a fogyasztásban visszaesés: aki eddig vett egy kiló húst, később már csak 70-80 dekát vesz. Egész Európában arra készülnek, hogy lesz egy 15-20 százalékos visszaesés. Mi ezt tudomásul vesszük és csökkentjük a termelést úgy, hogy a beszállítóinkat becsülettel kifizetjük, hogy ők is elégedettek legyenek.

Ez profitcsökkenést is jelenthet, vagy csak stagnálást?

Mindent: ha nem tudjuk a hozzáadott értékű termékek hányadát növelni, akkor csökkenést jelent.

Fejleszteni, okosan gazdálkodni, spórolni muszáj

Akkor azok a milliárdokba kerülő fejlesztések, amiket terveznek nem jelentenek további terheket?

Ebben nagyon drasztikusan szoktam eljárni: ha elindítunk egy fejlesztést, akkor azt végig is csináljuk. Nem biztos, hogy a fejlesztésnek az első évben nyereséget kell termelnie, de pár éven belül el kell jusson oda – ha jók a terveink és a fejlesztés iránya –, hogy nyereséget hozzon. Azt figyeltem meg, hogy az a cég, amelyik vészidőszakban leáll a fejlesztéssel, sokkal nehezebben áll talpra, mint amelyik fejleszt, tervez és ilyenkor is megcsinálja a fejlesztéseit.

@@

A kettő együtt azonban „nadrágszíjmeghúzással” jár.

Ne nekem legyen igazam, de nagyon sok függ attól, hogy a forint erős lesz, vagy gyenge. Ha most elindulna erről a 252 körüli holtpontról és eljutna a 260-265 felé a forint-euró árfolyam, az nagyon jó lenne a számunkra. Ha véletlenül pl. 248 körülre erősödne a forint az euróval szemben, az nagyon komoly profitvesztéssel járna.

A tervezett exportnövekedés sokat segíthet rajtunk

Ahogy néztem, idén az a céljuk, hogy közel 30%-os exportnövekedést kívánnak elérni. Ez mentheti a „nadrágszíjhúzást”?

Az exportjaink a magas hozzáadott-értékkel rendelkező termékekre épülnek. Ezért kell azokat a fejlesztéseket végrehajtani, amiket részben már tavaly megcsináltunk. Olyan termékeket kell előállítani, ami magas hozzáadott értéket, sok fizikai munkát kíván, így az emberek munkahelye biztosított lesz, mellette a cég is korszerűbb, nagyobb értéket tartalmazó terméket tud eladni. Ezért örülnék annak, ha az export 20-30 százalékkal tudná az eredményeit növelni.

Földet az állattartóknak!

Kapnak-e az államtól jogszabályi, vagy pénzügyi támogatást a magas takarmányárak kivédésére?

Semmit, hiszen szabad piac van. Természetesen vannak pénzügyi megoldások, kamatmentes hitelek. Sajnos Magyarországon a termelőknél az állattartás és a földművelés kettéválik, míg nyugaton általában csak az építhet liba ólat, kacsa ólat, akinek van 30 hektár földje, amiből felneveli az állományt. Ha ez nincs, nem építhet! Tehát ott az állattenyésztés a földművelők kezében van, és a földhöz elég nagy támogatást kapnak a termelők. Mivel a helyzet nálunk nem ilyen, én azt tartanám helyesnek, hogy az állam azt mondaná: a nagy állattartóknak, termelőknek adok földet bérbe. Mondjuk 50 évre, és ha abbahagyják az állattartást, akkor azonnal érvénytelenné válna a szerződés és visszatérne az államhoz.

Ezt az elképzelést megpróbálták kiverekedni a kormányzattól?

Érdekes módon az ellenzék nem támogatja az elképzelést, holott épp nekik kellene tudni, hogy ez adja a megoldást. Így a föld mellé járó támogatást ki lehetne fizetni, az EU nem szólhatna bele, az állam jól járna a bérleti díjakkal, melyek befolynának a költségvetésbe. Ha termelhetnénk rajtuk, munkahelyek maradnának meg, a búzát-kukoricát nem „mezítláb” adnánk el, hanem „állatbőrbe” csomagolva, azaz a hozzáadott érték növekedne. Egyszerűen nem értem, miért nem támogatják ezt a törekvést.

A MAGOSZ hogy áll ehhez a kérdéshez?

Nem tudom, kinél kéne kezdeni. Az ötlet sem az én ötletem, sok helyen elmondtam/elmondtuk már ezt, de eddig nem igazán jutottunk tovább, pedig a jelenlegi helyzetből ez a legjobb kiút. Az államnak sem kellene eladni a földjét, mégis hasznosulna, és ha figyelembe vesszük, hogy 2011-től bárki jön ide, a földet megveheti, azt a kockázatot is ki lehetne küszöbölni. Mondhatná akkor az állam, hogy a föld szerződés alapján az általam támogatott állattartóé és ameddig igényli, én támogatom, a föld pedig ezért nem eladó! Így magyar kézben, állami kézben maradnának a földek, munkahelyek maradnának meg és munkahelyek teremtődnének.

Most, mint a Példakép díj tulajdonosának, akinek iparágon kívüli cégek vezetői is gratuláltak, nem lenne érdemes kiállni és ennek az elképzelésnek a támogatása mellett lobbizni?

Nem tudom, hogy a kormányzat és az ellenzék ebben miért nem egyeztet, nem tudom, hogy az ellenzék miért nem kardoskodik e mellett, de azt érzem a cégen, a „bőrömön”, hogy nagyon gyorsan meg kellene tenni ezt a lépést. Aki most kiesik az állattartásból, többé nem kezd bele. Nem értem, miért kell Magyarországnak takarmányt eladnia? Ha több száz hektárt megművel egy ember egy munkagéppel és az ott termelt gabonát eladja, akkor „egy“ ember keres rajta, ha azonban az állattartó a gabonából élőállatot, a feldolgozó pedig húst, készterméket állít elő, akkor sok ember keresi meg rajta a napi betevőt.

Életében először nyaral télen, de a telefon be lesz kapcsolva…

Mennyit gondolkodik ezen a problémán?

Sokat. Néha még álmatlan éjszakáim is vannak. Lehet, hogy ez a korral jár…

Mennyit alszik?

Fiatalabb koromban még le sem ért a fejem a párnára, már aludtam, most sokat morfondírozok éjszakánként: 4-6 órát alszom általában. Fizikailag nem megterhelő, így alakult.

Ha már a magánéletnél tartunk, úgy tudom, tavaly először jutott el Görögországba.

Igen, de a jövő héten utazom életemben először télből a nyárba, Dominikára.

Dolgozni fog? Ahogy én ismerem, a telefon be lesz kapcsolva…

Biztos… Most ment el egy bankos szakember, azt mondta, hogy nem akar háborgatni ez idő alatt, de mondtam neki, hogy nyugodtan hívjon, csak arra figyeljen, hogy 5 órás eltolódás lesz.