2024. május 10. - Ármin, Pálma

Nem adják a gimnáziumot

Visszautasította a hazai románság országos önkormányzatát Gyula helyhatósága. A nemzetiség legfőbb képviselete ugyanis át akarta venni a két tannyelvű Balcescu-gimnáziumot, ami ellen paradox módon román közéleti szereplők sokasága, valamint érintett szülő
2008. február 7. csütörtök 09:14 - Hírextra
Meghiúsult egyelőre a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának (MROÖ) azon szándéka, hogy a kisebbségi törvény adta lehetőséggel élve átvegye a Nicolae Balcescu Általános Iskola és Gimnázium, valamint az intézményhez kapcsolódó, profitot is hozó szálló és kulturális centrum fenntartói jogát.

Az MROÖ szándékáról, amely éppen a román közösség körében váltott ki kétségbeesett tiltakozást, a lap napokkal ezelőtt már hírt adott.

Friss fejlemény, hogy Gyula formai okokra hivatkozva elutasította a Kreszta Traján vezette országos kisebbségi önkormányzat kérését. 

Amint azt Görgényi Ernő, a város önkormányzata ügyrendi bizottságának elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta: a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata nem adott harminc napot az iskola szülői munkaközössége és diákönkormányzata álláspontjának kialakításához, majd a kérelem benyújtásakor nem csatolta e szervezetek támogató véleményét.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását