2024. április 19. - Emma

Nem tárgyalnak az utcanév javaslatról

Horváth Gyula (MSZP) alelnök indítványára levette napirendjéről szerdán a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága annak a javaslatnak a tárgyalását, hogy a XVI. kerületben teret nevezzenek el Tóth Ilonka 1956-os mártírról.
2008. február 6. szerda 14:51 - Hírextra

A szocialista politikus, aki az ülésen nem indokolta javaslatát, az MTI-nek elmondta, hogy körültekintő döntésre van szükség ez ügyben, mivel korábban a bizottság már elutasította ezt a kérelmet.

Ughy Attila (Fidesz) bizottsági elnök az MTI-vel közölte, hogy politikustársa vélhetően azért kezdeményezte a javaslat napirendről való levételét, mivel kevés kormánypárti volt jelen az ülésen. Az indítványt a bizottság következő ülésére ismét beterjeszti az elnök.

A XVI. kerületi önkormányzat 2002-ben posztumusz díszpolgári címet adományozott Tóth Ilonkának, akit az 1956-os forradalom és szabadságharcban való részvételéért kivégeztek. A városrészben született és nevelkedett nő 2006-ban kapott szobrot egy névtelen közparkban, amelyet a városrész most róla kíván elneveztetni. A kerület korábban 2006-ban kezdeményezte a névváltozást, de akkor a városképvédelmi bizottság elutasította a javaslatot.

A végleges döntésre jogosult Fővárosi Közgyűlés elé pedig a közeli önkormányzati választások miatt már nem került a javaslat. A kerület múlt év végén ismét kezdeményezte, hogy az Állás utca és a Zöldséges utca sarkán lévő névtelen közterületet a mártír nőről nevezzék el.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását