2024. március 29. - Auguszta

Megvan hazánk legtorkosabb vendége

A tavaly elindított „Legtorkosabb Vendég 2007” elnevezésű megmérettetés célja a mindennapos étterembe járás népszerűsítése volt. A résztvevők száma alapján sikeresnek bizonyult a verseny, hiszen közel 500 embertől érkezett foglalás, akik 2200
2008. február 6. szerda 11:30 - Hírextra
 A győztes az elmúlt évben 180 foglalást adott le a honlapon, ami azt jelenti, hogy tavaly szinte minden másnap étteremben étkezett. A Magyar Turizmus Zrt. szakmai támogatói nyilatkozatában hivatalosan a torkos csütörtök folytatásaként ajánlja a fapadosetterem.hu oldalt.

Az étteremben kapott kedvezmények és az előre tervezett szabadidős programok játszották a főszerepet a „Legtorkosabb Vendég 2007” elnevezésű versenyben, amelyet az éttermi foglalási rendszert üzemeltető fapadosetterem.hu és a 15 ezer napi látogatottságot magáénak tudó turisztikai honlap - a vendégvaro.hu indított el 2007-ben.

A Legtorkosabb Vendég 2007
A verseny lényege, hogy minden évben az a vendég kapja a kitűntető címet, aki a legtöbb személyre foglal a fapadosetterem.hu oldalon keresztül. A foglalásokat összesítette a rendszer, melynek eredménye az alábbiak szerint alakult:

1. Inczédy Krisztián 180 foglalás 222 személyre
2. Dudás Krisztina 8 foglalás 22 személyre
3. Kozma Andrea 7 foglalás 20 személyre

A mai napon megrendezett díjátadó keretében a Legtorkosabb Vendég 2007 díj nyertese stílusosan két személy részére szóló fapados repülőjegyet kapott fődíjként, amit a WizzAir légitársaság ajánlott fel.

A vendégek mellett az éttermek is elismerésben részesültek a verseny végeztével, hiszen a belföldi turizmus fellendítésében kulcsszerepe van a vendéglátóhelyeknek is.

Külön jutalmazták a hűséget
A traveland.hu utazási magazin különdíjat, egy 25.000 forint értékű, két személyre szóló vacsorát, a leghűségesebb vendég kapta meg. Ez annyit jelent, hogy az a vendég nyert ebben a kategóriában, aki ugyanabba az étterembe a legtöbbet foglalta, azaz hűséges maradt a kedvenc étterméhez. Ezt a díjat szintén Inczédy Krisztián kapta idén.

A fapadosetterem.hu Legnépszerűbb Étterme
Mivel az éttermek játsszák a másik főszerepet a megmérettetésben, ezért nekik is díjat adtak át az alapítók- A fapadosetterem.hu Legnépszerűbb Étterme 2007 elnevezéssel. 2007-ben a nyertes a IX. kerületi Veranda Grill&Wine étterem lett, ahová 750 személyre foglaltak asztalt az elmúlt évben a honlapon keresztül.

A legjobb új csatlakozó
A traveland.hu egy éttermeknek szóló különdíj is átadott „A fapadosetterem.hu Legnépszerűbb Újonca 2007” elnevezéssel. Ezt a kitüntető címet az az étterem kapta, aki év közben csatlakozott a rendszerhez és a legtöbben foglaltak hozzá. Idén a Kaltenberg Bajor Királyi étterem nyerte el a díjat, ahová közel 170 személyre foglaltak.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását