2024. május 6. - Ivett, Frida

Hellenisztikus települést tártak fel

Hellenisztikus település romjaira bukkantak görög régészek Kuvaitban.A Kuvaitvárostól mintegy 20 kilométernyire lévő, Perzsa-öbölbeli Failaka-szigeten a hathetes feltárás során erődítmény, templom és egy szentély romjai, valamint ógörög feliratok kerültek
2008. február 6. szerda 19:07 - Hírextra

A régészeti feltárást irányító Angeliki Kottaridisz szerint a görög telepesek Nagy Sándorral együtt érkeztek a térségbe. A leletek tanúsága szerint mintegy két évszázadon át tartózkodhattak a szigeten, amelyet ókori források szerint Nagy Sándor Ikarosznak nevezett el.

Később a szigetet Failakának hívták: az elnevezést feltehetően az ott található erődítmény ihlette, a görög filakio szó ugyanis előretolt állást jelent.

A templom és a hellenisztikus erődítmény keleti részét már korábban, dán, amerikai és francia régészeti kutatások során fedezték fel. A görög expedíció viszont szisztematikus feltárásokat végzett az erődítmény nyugati részén. Az ásatások során napvilágra került az objektum nyugati fala, egy műhely, ahol kő áldozati ajándékokat készítettek, valamint egy helyiség, amely egy épület része volt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását