2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Eredménytelen a rádiófrekvencia pályázata

Eredménytelen az utolsó szabad fővárosi rádiófrekvencia pályázata - döntött egy állandó résztvevő tájékoztatása szerint szerdán a médiahatóság.
2008. február 6. szerda 16:52 - Hírextra

Az egyik név nélkül nyilatkozó tag közlése szerint a kiértékelés hajrájában két - általa megjelölni nem kívánt - pályázó között nem tudott választani az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT).
Ezzel az MTI információi szerint legalább egy évre üres marad ez a hullámsáv, hiszen az ORTT - amelynek kétharmados többséggel kellett volna valamelyik induló mellé állnia - egy átmeneti rendelékezés miatt csak az új törvény megszületéséig, de legfeljebb ez év végéig ítélhet oda újabb hullámsávot; a médiahatóság viszont nem tervezi, hogy ilyen rövid időre újabb pályázatot írjon ki.
A tavaly november közepén kihirdetett, december 15-ig szóló moratórium lejárta óta ez volt az első rádiófrekvencia-pályázat, amelyről döntött az ORTT, de további másfél tucat eljárás van folyamatban.
Közülük a körülbelül 1,7 millió embert elérő budapesti pályázat érintette a legtöbb hallgatót; míg a legkisebb közösséget a solti - ennek vételkörzetében alig hatezren élnek.

Negyed éve az ORTT a digitális átállásról szóló és a médiatörvény akkor folyamatban lévő módosításával indokolta, hogy félreteszi a frekvencia-ügyeket; s emiatt átmenetileg felfüggeszti frekvenciaosztással kapcsolatos eljárásait.

Az utolsó szabad - 92,9 MHz-es - fővárosi frekvenciát korábban, műsorszolgáltatási jogosultságának lejártáig a Rádió Deejay használta. Tavaly nyáron tizenegyen pályáztak erre a sávra, de hármuk anyagát szeptemberben érvénytelennek minősítette a médiahatóság.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását