2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Vizsgálat az önkormányzatnál

A győri önkormányzat anyagi helyzete összességében nem rossz, viszont javításra szorul a felkészültsége az európai uniós források fogadására - mondta az ÁSZ főigazgató-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján Győrött.
2008. február 4. hétfő 15:59 - Hírextra

Az önkormányzat gazdálkodási rendszerének 2004 és 2006 közötti időszakára kiterjedő vizsgálat során az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapította, hogy az uniós pályázatokkal kapcsolatos önkormányzati feladatokat és azok végrehajtásának ellenőrzését szabályozni kell - emelte ki Sepsey Tamás.

Az eddigiek során 11 uniós pályázatot nyújtott be a város, s közülük hetet nyert meg. A sikertelen pályázatok elutasításának fő indoka volt, hogy azok nem feleltek meg a kiírás feltételeinek - emlékeztetett.

Borkai Zsolt polgármester - aki 2006 ősze óta tölti be az első számú városvezetői posztot a jobboldali többségű önkormányzatban - a sajtótájékoztatón közölte: az uniós források igénybe vételének és felhasználásának jobbítását szolgáló intézkedési tervet már el is készítették.

A polgármester úgy vélekedett: az önrész biztosítása jelenti a problémát a folyamatosan érkező pályázati kiírások kapcsán, amelyek "ad hoc módon" jutnak el az önkormányzathoz. A határidők rövidsége miatt viszont a döntéseket gyorsan meg kell hozni - tette hozzá.

Az előző szocialista vezetésű önkormányzat gazdálkodási rendjét elemző ÁSZ-vizsgálat bírálta a górcső alá vett időszak tervezett és megvalósult működési bevételei közötti jelentős különbséget. Sepsey Tamás példának hozta a 2004-es évet, amikor ez a differencia hatmilliárd forintra rúgott. A szakember megítélése szerint ezt a helyzetet a helyi adók alultervezése idézi elő. Ebből adódóan a közgyűlés nem kap reális képet a bevételi forrásokról a költségvetés összeállításánál - mutatott rá a főigazgató-helyettes.

Borkai Zsolt ezzel kapcsolatban kifejtette: a legnagyobb eltérés az iparűzési adónál jelentkezik, mivel általában a cégek is alulterveznek az előző évi adatokra alapuló jelentésükben.

Az ÁSZ kiválónak minősítette a győri önkormányzat belső ellenőrzési rendszerét. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a kifizetések során a szakmai teljesítés igazolását minden esetben a jegyző által kijelölt személyeknek kell végezni.

Borkai Zsolt hangoztatta: az ellenőrzés által feltért, jogsértést nem tartalmazó megállapítások egy részét az ellenőrzést végzők útmutatásai alapján már a vizsgálat ideje alatt, vagy azt követően kiigazították.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását