Bűnügy
Gyerekbűnözés Szegeden
Két tizennégy éves fiú bántalmazta és rabolta ki egy esztendővel fiatalabb társát Szegeden, a feltételezett elkövetőket néhány óra múlva elfogták - tájékoztatta a rendőrség csütörtökön az MTI-t.
A rendőrség adatai szerint az egyik szegedi szálloda előtt még szerda este két tizennégy éves fiú leszólított és megfenyegetett egy tizenhárom éves fiút, bántalmazták, majd elvették a headsetjét – mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A bűncselekménnyel 12 ezer forint kárt okoztak, a gyermekkorú sértett pedig könnyű sérüléseket szenvedett el – tette hozzá.
A két feltételezett elkövetőt a Szegedi Rendőrkapitányság készenléti nyomozócsoportja még az este folyamán elfogta és előállította. Ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás – közölte a sajtóreferens.
Forrás: MTI