Belföld

A Fidesz a Nemzeti Hírközlési Hatósághoz fordul

A mai napon Gyürk András európai parlamenti képviselő, Nyitrai Zsolt és Koszorús László országgyűlési képviselők panasszal fordultak a Nemzeti Hírközlési Hatósághoz annak érdekében, hogy vizsgálatot kezdeményezzenek azok után, hogy Kákosy Csaba gazdasági

Több esetben előfordult ugyanis, hogy az előfizető egyes cégeknél – saját szabályozásuk szerint – az új előfizetés kezdetétől számított két hónapig nem veheti igénybe a roamingszolgáltatást, csak külön pénzösszeg letétbe helyezése esetén!

A Fidesz fontosnak tartja azt, hogy az Európai Unió által a közelmúltban normalizált roamingszolgáltatást minden magyar állampolgár igénybe tudja venni, külön, egyoldalú feltételek teljesítése nélkül is. A fogyasztókkal szemben tanúsított teljes bizalmatlanság másik jele, hogy egyes mobilszolgáltatók ún. havi részszámlát állítanak ki az előfizetőknek, amelynek kifizetéséhez kötik a további szolgáltatást!

A Fidesz számára elfogadhatatlan, hogy egyes mobilszolgáltatók túlbiztosítják magukat saját előfizetőikkel szemben, megnehezítve ezáltal a szolgáltatások igénybevételét. Megítélésünk szerint a világ, a fogyasztóvédelmi kultúra más irányba halad: az előfizetők biztonságérzete, azaz a szolgáltatók hosszútávú kiszámíthatósága kerül előtérbe, nem pedig maguk a cégek. A gazdasági minisztert arról kérdezzük, hogy helyesnek tartja-e a jelenséget, a mobilszolgáltatók előfizetőkkel szembeni, a szolgáltatás igénybevételét megnehezítő bizalmatlanságát. Érdeklődünk továbbá afelől is, hogy milyen megoldásokat lát a helyzet megnyugtató megoldására, a fogyasztók védelmére, a szolgáltatás kiszámíthatóvá tételére.

Forrás: MTI-OS

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.