Belföld
Ma mutatja be ombudsmanjelöltjeit az államfő
Sólyom László köztársasági elnök ma mutatja be ombudsmanjelöltjeit a parlamenti pártoknak a Sándor-palotában.
A köztársasági elnöknek azért kell újra jelölteket állítania, mert tavaly decemberben az Országgyűlés nem támogatta Nagy Boldizsárt és Péterfalvi Attilát. A jövő nemzedékek ombudsmanjának jelölt Nagy Boldizsár megválasztását 98 igen, 245 nem szavazattal utasította el a parlament, Péterfalvi Attila eddigi adatvédelmi biztost pedig 207 igen, 143 nem voks mellett nem választották újra.
A döntés után az államfő úgy nyilatkozott, hogy a szavazás minden szakmai alapot mellőzött, és politikai döntés született.
Az országgyűlési biztosokat a köztársasági elnök jelölése alapján az Országgyűlés választja kétharmados többséggel, hatéves időtartamra.
Az adatvédelmi biztos mandátuma december 13-án járt le. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettesi posztja – az Országgyűlés döntése alapján – július 2-i hatállyal megszűnt, ehelyett hozták létre a jövő nemzedékek ombudsmanjának tisztségét. Az új országgyűlési biztos feladata, hogy figyelemmel kísérje, értékelje és ellenőrizze azon jogszabályi rendelkezések érvényesülését, amelyek biztosítják a környezet és a természet állapotának fenntarthatóságát és javítását.
Forrás: MTI