2024. október 5. - Aurél

Nem hibáztak Toller László ügyében

Az Országgyűlés és annak hivatala nem hibázott Toller László ügyében - közölte Szili Katalin házelnök az MTI-vel hétfőn annak kapcsán, hogy a Deport 56' szervezet elnöke feljelentést tett az Országos Rendőr-főkapitányságon a másfél éve kómában lévő szocia
2008. január 15. kedd 07:05 - Hírextra

Szerdahelyi Szabolcs jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt kért eljárást azok ellen, akik felelősek azért, hogy 2007. január 31-e után is folyamatosan utalják a parlamenti képviselő tiszteletdíját és költségátalányát.

Azzal érvelt, hogy az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény alapján a képviselő minden év januárjában köteles vagyonnyilatkozatot tenni, ennek elmulasztása esetén tiszteletdíjban nem részesülhet, képviselői jogait nem gyakorolhatja.

Szili Katalin úgy fogalmazott: ízléstelennek tartja az ügyet, és sajnálatos, hogy a balesete miatt munkájában tartósan akadályoztatott képviselőt és az Országgyűlést ismét sorozatos támadás érte.
Mint mondta, Toller László jelenlegi állapota nem teszi lehetővé, hogy személyesen megvédje magát a méltatlan támadásoktól, ezért kötelességének érzi ezt helyette is megtenni.

Szili Katalin emlékeztetett arra, az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozat-tételi szabályait a képviselők jogállásáról szóló törvény tartalmazza. Eszerint a képviselő mandátuma érvényességnek megállapításától, majd ezt követően minden év január 1-től, továbbá megbízatásának megszűnésétől számított harminc napon belül köteles vagyonnyilatkozatot tenni, amelyhez csatolnia kell a vele közös háztartásban élő házastársának és gyermekének vagyonnyilatkozatát.

A házelnök felidézte, hogy a vagyonnyilatkozat-tétel elfogadásáról az Országgyűlés, illetőleg annak szakbizottsága dönt, az évenkénti vagyonnyilatkozat-tétel teljesítéséről pedig a házelnök a tavaszi ülésszak első ülésnapján tájékoztatást ad az Országgyűlésnek.

Ez legutóbb tavaly február 12-én történt meg, amikor beszámoltam arról, hogy a törvény által előírt határidőre valamennyi képviselő eleget tett vagyonnyilatkozat-leadási kötelezettségének, így valamennyien gyakorolhatják képviselői jogaikat, és a vagyonnyilatkozatok a szokásos módon az interneten is valamennyi érdeklődő számára hozzáférhetőek - közölte.

Szili Katalin arra hívta fel a figyelmet, hogy e tájékoztatás ellen sem akkor, sem pedig később képviselők, frakciók részéről kifogás nem érkezett, azaz az Országgyűlés ezt elfogadta.

A képviselők vagyonnyilatkozatával kapcsolatosan bárki kezdeményezhet vagyonnyilatkozati eljárást, de Toller László esetében ezt senki nem kezdeményezte, ezért vagyonnyilatkozatával a mentelmi bizottság nem foglalkozott.

A házelnök hangsúlyozta: Toller László jelenleg az Országgyűlés megválasztott képviselője, aki nem szerződéses munkaviszony, hanem más, a választott képviselőkre vonatkozó külön jogszabály alapján kap díjazást. Polgármesterként táppénz-jogosultsága 2008. június 18-ig tart - tette hozzá.
Szili Katalin kitért arra, a házszabály alapján az Országgyűlés Hivatala költségvetésének végrehajtásáért a gazdasági főigazgató felelős.

A jelenlegi szabályok szerint, ha az országgyűlési képviselő nem tesz vagyonnyilatkozatot, akkor nem kapja a tiszteletdíját és nem gyakorolhatja képviselői jogait.

Az MTI úgy tudja, Toller László polgármesterként van táppénzen, az ilyen típusú ellátás - baleset esetén - két évig jár. Parlamenti hiányzását eddig folyamatosan igazolta a szocialista képviselőcsoport.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását