2024. április 20. - Tivadar

Mától Melbourne-re figyel a teniszvilág

A 10 órás időeltolódás miatt magyar idő szerint vasárnapról hétfőre virradó éjjel hivatalosan is megkezdődött Melbourne-ben az Australian Open, azaz az ausztrál nyílt teniszbajnokság. A verseny a világ négy legrangosabbnak tartott tornájának egyike.Az úgy
2008. január 14. hétfő 15:28 - Malina Adrienn

Az Australian Open minden év január második felében zajlik az ausztráliai Melbourne-ben. A kialakult rend szerint ez az év első Grand Slam-versenye. Az első versenyt 1905-ben rendezték meg, női versenyeket 1922 óta tartanak. Eleinte amatőr játékosok számára hirdették meg a versenyt, ekkor még Australian Championship vagyis ausztrál bajnokság volt a neve és ezt 1968-ig meg is tartotta.

Eredetileg füves pályán zajlott, az első helyszín Kooyong volt, Melbourne délkeleti határában. A torna helyszíne sokszor változott: legtöbbször, 50-szer Melbourne, 17-szer Sydney, 14-szer Adelaide, 8-szor Brisbane, kétszer Perth volt a rendező város. Kétszer pedig Ausztrálián kívül, Új-Zélandon rendezték meg a tornát. Az 1980-as évekig nem tudott olyan jelentőségre szert tenni, mint a másik három nagy torna, azután, hogy a helyszín és a pálya borítása is megváltozott, egyenrangúvá vált.

Mint a Grand Slam-tornákon mindig, itt is férfi és női egyéni és páros versenyt, valamint vegyes páros tornát rendeznek. A fő versenyekkel párhuzamosan junior és szenior torna is zajlik. 1977-ben két ausztrál bajnokságot is rendeztek: januárban az elsőt, decemberben a másikat. Ebben az évben álltak át ugyanis a szervezők a decemberi versenyekre. Tíz évig tartották az év utolsó hónapjában a tornát, akkor került vissza az időpont januárra. Így 1986-ban nem volt Australian Open, 1987 januárjában rendezték a következőt. Az első és a második világháború éveiben elmaradtak a versenyek (1916, 1917, 1918 valamint 1941, 1942, 1943, 1944, 1945).

A két legfontosabb pályának, a Rod Laver Arenának és a Vodafone Arenának zárható teteje van, így eső esetén sem kell a mérkőzéseket félbeszakítani vagy elhalasztani. Az Australian Open ennek ellenére szabadtéri tornának számít.

Rekordok és legek

Az elmúlt 10 év férfi győztesei
2007 – Roger Federer (Svájc)
2006 – Roger Federer (Svájc)
2005 – Marat Szafin (Oroszország)
2004 – Roger Federer (Svájc)
2003 – Andre Agassi (USA)
2002 – Thomas Johansson (Svédország)
2001 – Andre Agassi (USA)
2000 – Andre Agassi (USA)
1999 – Jevgenyij Kafelnyikov (Oroszország)
1998 – Petr Korda (Csehország)
1925 óta a legtöbb győzelem a férfiaknál, Adrian Quist nevéhez köthető, 13 sikeres szériával.
Egyéniben Roy Emerson 6-al. A nőknél Margaret Smith Court 21 győzelmet tudhat magáévá és az egyéni sorozat is az övé, 7 győzelemmel 1960 és 1966 között.

A legutóbbi ausztrál férfi egyéni bajnok: Mark Edmondson (1976). A legutóbbi ausztrál női egyéni bajnok: Christine O'Neill (1978). A legfiatalabb férfi egyéni győztes: Ken Rosewall (1953) 18 éves és két hónaposként. A legfiatalabb női egyéni győztes: Martina Hingis (1997) 16 éves és három hónaposként. Az egész torna során szett elvesztése nélkül diadalmaskodó férfi egyéni győztes: Ken Rosewall (1971),és Roger Federer (2007).

Amit tudni érdemes

Helyszín: Rod Laver Arena/Center Court befogadóképessége: 15 021 fő, a Vodafone Arenáé 10 000, a Margaret Court Arenáé 6000, a 2-es pályáé 3000, a 3-as pályáé 2000, a 4-es pályáé 1000 fő.

Férfi egyes: 128-as főtábla. 104 játékos a világranglista-helyezése alapján, 16 játékos a január 15. és 18. között megrendezett 128-as selejtezőből, 8 játékos szabadkártyával indult. A mérkőzések három nyert szettig tartanak, az ötödik játszmában nincs rövidítés). A győztes díja: Norman Brookes Challenge Cup.

Férfi páros: 64-es főtábla. 57 páros a páros világranglista-helyezések alapján, 7 páros szabadkártyával indult.

Női egyes: 128-as főtábla. 108 játékos a világranglista-helyezése alapján, 12 játékos a január 15. és 18. között megrendezett 96-os selejtezőből, 8 játékos szabadkártyával. A győztes díja: Daphne Akhurst Memorial Cup

Női páros: 64-es főtábla. 60 páros a páros világranglista-helyezések alapján, 4 páros szabadkártyával indult.



Vegyes páros: 32-es főtábla. 28 páros a páros világranglista-helyezések alapján, 4 páros szabadkártyával; a mérkőzések két szettig tartanak, 1:1-nél egyetlen szuperrövidítés dönt; a döntő két nyert szettig tart, a harmadikban nincs rövidítés.

Összdíjazás: 19 000 000 ausztrál dollár (14 586 381 amerikai dollár) Ez tavaly óta nem változott!

ATP Race-pontok: 200 (1. hely), 140 (2. hely), 90 (elődöntő), 50 (negyeddöntő), 30 (nyolcaddöntő), 15 (3. forduló), 6 (2. forduló), 1 (1. forduló)

WTA-pontok: 520 (1. hely), 364 (2. hely), 234 (elődöntő), 130 (negyeddöntő), 72 (nyolcaddöntő), 44 (3. forduló), 26 (2. forduló), 2 (1. forduló). A bónuszpontok duplán számítanak.

A jelen

Az elmúlt 10 év női győztesei
2007 – Serena Williams (USA)
2006 – Amélie Mauresmo (Franciaország)
2005 – Serena Williams (USA)
2004 – Justine Henin-Hardenne (Belgium)
2003 – Serena Williams (USA)
2002 – Jennifer Capriati (USA)
2001 – Jennifer Capriati (USA)
2000 – Lindsay Davenport (USA)
1999 – Martina Hingis ( Svájc)
1998 – Martina Hingis ( Svájc)

Forrás: www.australianopen.com

Idén végre nekünk is van kiért izgulnunk. 2007-ben az év sportolójának választott Szávay Ágnes, már január 6-án Melbourne-be érkezett. A William Hill fogadóiroda szerint sem lenne meglepetés Szávay végső győzelme. Az előkelő 12. helyet foglalja el a világhírű fogadóiroda listáján. Az ügynökség 33 az 1-hez adja a világranglista 19. (egy helyet lépett előre a hétfőn közzétett lista alapján) helyén álló magyar játékos győzelmi esélyeit. A fogadóiroda szerint az elsőszámú favorit a világelső belga Justine Henin (11:8). Az már napokkal ezelőtt eldőlt, hogy Ági lesz az egyetlen magyar versenyző a főtábláján, mivel a selejtező második fordulójában kiesett Czink Melinda. Ugyancsak nem jutott tovább Nagy Kyra, és a magyar származású, korábban német színekben versenyző Arn Gréta sem.

A ma kezdődött viadalon könnyedén jutott a második fordulóba a címvédő Serena Williams. A hetedikként rangsorolt amerikai játékos az ausztrál színekben szereplő Jarmila Gajdosovát búcsúztatta két szettben. Ugyancsak nem jelentett gondot a 64 közé kerülés a világranglista-vezető belga Justine Heninnek, aki a japán Nakamura Aiko ellen nyert hasonlóan.

A férfiaknál magabiztosan kezdett a cseh Lukas Dlouhy ellen a hatodikként rangsorolt amerikai Andy Roddick. Az első forduló a brit Andy Murray számára azonban a végállomást jelentette. A kilencedik helyen kiemelt teniszező a francia Jo-Wilfried Tsongától kapott ki négy játszmában.

Várjuk a folytatást, na és a magyar sikert.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását