Belföld
10,1 milliárdot „tapsoltak el” a kormányzati negyedre
A Fidesz szerint a kormánynak 10,1 milliárd forinttal kell elszámolnia a kormányzati negyed beruházása kapcsán, amelyet az ellenzéki párt "luxus ingatlanbiznisznek" tart. Erről Balsai István és Cser-Palkovics András beszélt a negyed tervezett helyszíne me
Balsai István a Ferdinánd hídon tartott tájékoztatón újságíróknak azt mondta: a kormány hazudik a közvéleménynek, amikor azt akarja elhitetni, hogy mindössze 632 millió forint "kidobott pénzről" van szó a kormányzati negyed kapcsán.
A politikus szerint ugyanis 10,1 milliárdot "tapsoltak el" a kormányzati negyedre.
Mint mondta, ebből több mint 7 milliárd forintot tesz ki a telekvásárlás, emellett a kormányzati negyedről szóló kormányhatározatból az is kiderül, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóság szervezetében működő igazgatóság számára 2 milliárd 756 millió forintot csoportosítottak át.
Forrás: MTI