Bűnügy
Elutasították a polgármester feljelentését
Elutasította a rendőrség a napokban Tasnádi Péter, Pécs polgármesterének a városi közgyűlés zárt ülésén hozott döntésének kiszivárogtatásával összefüggésben tett feljelentését - közölte a baranyai rendőrség sajtóreferense az MTI-vel kedden.
A rendőrség megvizsgálta az ügyet, de olyan adat nem merült fel, amely megalapozta volna a magántitok sértést, esetleg más bűncselekmény gyanúját, ezért nem indított nyomozást – mondta el Takátsy Zoltán.
A szocialista városvezető még karácsony előtt fordult írásban a hatósághoz, mert szerinte ismeretlen személy még a bejelentés előtt kiszivárogtatta egy helyi internetes portálnak a testület december 13-iki, zárt ülésén hozott döntéseit.
A közgyűlés aznap az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program 324 millió forintért készült megvalósíthatósági tanulmányát fogadta el és a városi lap új főszerkesztőjét választotta meg a nyilvánosság kizárásával.
Takátsy Zoltán megjegyezte: a feljelentés elutasítása nem jelenti azt, hogy nem lehet bűncselekmény közgyűlések zárt ülésein elhangzott információk kiszivárogtatása, hiszen azok egyes esetekben sérthetnek magán-, szolgálati-, vagy államtitkot.
Hozzátette, hogy a rendőrség éppen ezért minden ilyen esetet külön ügyként kezel és vizsgál.