2021. október 23. - Köztársaság kikiált., Gyöngyi

Száz év filmekben

Az Örökmozgó Művészmozi az 1908-as évhez kapcsolódó fontos történelmi, kulturális eseményeket felidéző filmeket vetít szombattól Fordulóévek a XX. században címmel. Az érdeklődők többek között láthatják Grigorij Kozincev és Leonyid Trauberg És felkel a na
2008. január 5. szombat 15:06 - Malina Adrienn
Az Örökmozgó műsorra tűzi Blake Edwards Verseny a javából című munkáját és Szász János filmjét, a Witman fiúkat, de a programban szerepel egy összeállítás a korabeli filmekből is. A vígjátékairól ismert Blake Edwards Verseny a javából című filmje is bekerült az összeállítások közé.

Ez a mozi, nem „tucatmozi”, nem multiplex. Kilencvenéves múltra tekint vissza. Az Erzsébet körút és a Dob utca sarkán nyílt meg 1912-ben Royal Nagymozgó néven. Alapítója, a magyar kinematográfia egyik úttörője, Radó József volt. A mozi közönsége a legfrissebb kaland- és cowboyfilmeket nézhette meg. 1925-ben a Vesta nevet vette fel a mozi, majd 1942-ben Erzsébet mozira keresztelték át. Aztán 1945-től az államosításig ismét Vesta néven működött. Ezt követően néhány évig a Pentele nevet viselte, majd az ötvenes évek közepén a Mátra nevet kapta. 1958-ban átalakították, és Mátra Mese- és Ifjúsági Moziként működött. 1991. október 3-án nyílt meg Örökmozgó Filmmúzeum néven.



Az Örökmozgó
Építészetileg az egyik legkülönösebb megoldású budapesti mozi. Nevezhetnénk pincemozinak is, az először Bécsben elterjedt moziformát. Nézőtere lent, a föld mélyében, a bérház udvara alatt helyezkedett el. A mozi szerencsésen átvészelte a háborút. 1957-ben új feladatkört kapott: Filmmúzeum néven a régi filmek mozija lett. Szerepe rendkívül fontos volt filmtörténeti és esztétikai nevelés szempontjából a fiatalabb korosztály számára. De a régi filmek iránt nosztalgiát érző idősebbek is megtalálhatták itt a kedvükre való filmeket.
A ma induló programsorozatról kitalálóját, Lalik Sándort kérdeztem, aki mesélt a múltról, filmekről, a moziról.

Hogy jött az ötlet, hogy a 100 évvel ezelőtti filmekből válogasson, és ezeket mutassák be a közönségnek?

Ez nekem jutott eszembe. Arra gondoltam, hogy 100 éve, 90 éve, 80 évvel ezelőtt is voltak fontos események, akár a társadalomban, akár a művészetben. Ha végig nézünk 1908-től 1988-ig, akkor ezekben az években nagyon fontos események, fordulópontok történtek és ezt érdemes lenne feldolgozni egy sorozat formájában. Egy kilenc részes sorozat lesz látható, januártól decemberig, a nyári hónapok kimaradnak, ami szerintem nem is baj.

Mégis, miért pont 1908?

Mindjárt erre az évre gondoltam, már csak a Nyugat indulása miatt is. Sajnos nálunk semmi visszhangja nincs, ami elképesztő. 1908. január elsején jelent meg a Nyugat című folyóirat első száma, ami a magyar irodalomban a legfontosabb ilyen jellegű kiadvány, és egyben a legfontosabb hivatkozási alap. Ady Endre volt az egyik kiemelt szerzője, emblematikus alakja. Arra gondoltam ennek kapcsán, hogy Adyhoz mindenképpen kell társítani egy filmet, mert önmagában a dolog nem él meg.

Vannak filmek Ady Endréről?

Sajnos csak egy játékfilm készült, 1977-ben a századik születésnapjára. Révész György rendezésében. Legendák, versek tükrében idézi meg Ady szellemi hatását, hiányát az 1900-as évek eleji Nagyvárad életében és a költő halála utáni Magyarországon. Ady mellett egyértelmű volt Kosztolányi alakja. Igaz, hogy ő az első évben épphogy megjelenik, de a későbbi években főszereplővé vált.

Róla könnyebben találtak filmművészeti alkotást?

Van egy film, amiben egy korai és két későbbi novella van feldolgozva. A Kulcs, a Fürdés és a Kínai kancsó című munkái. Ez egy tévés feldolgozás, ami a későbbiekben lett mozifilmmé alakítva, oly módon, hogy egy eredeti, amatőr film részletet is beletették, ahol maga, Kosztolányi is látható. Szerintem ez mindenképpen érdekesség. Így már párhuzamba is lehet őket állítani.

Ha átnézzük a Nyugat első évének számait, akkor ott megdöbbenve látni, hogy Csáth Gézától van egy novella, amiből körülbelül 10 éve rendeztek egy filmet, a Witman fiúk címmel. Megnéztem azt is, hogy ebben az időben készült filmekből, tehát a korai néma filmekből milyen alkotások vannak nekünk és ebből csináltunk egy összeállítást. Így lett egy egész órás összeállítás. Jelenleg ez így állt össze, és ez a sorozat folytatódni fog. Nem időrendben, mert februárban például 1958 lesz.

A némafilmeknek milyen témái voltak akkoriban?

1908-ban még csak egy tekercses néma filmek készültek. Itt van David Wark Griffith, tőle van két korai némafilm. Az egyik A gabonatőzsde spekulánsai, a másik a Magányos villa. Ez utóbbi arról szól, hogy egy családot bűnözők támadnak meg, mialatt a családfő nincs otthon. Aztán értesül róla. Innentől kezdve bemutatja a párhuzamos montázs alkalmazását, ami Griffith nevéhez fűződik. A gabonatőzsde spekulánsaiban is két világ van szembeállítva. A gabonakirály és a kisemmizett parasztok világa, párhuzamos képsorokban látható.

Vannak olyan filmek, amik kimaradnak a válogatás során?

Ebből az időszakból nagyon kevés filmünk van. Ezeken kívül nem nagyon van. Ami érdekes, azt bemutatjuk, benne van ebben az egy órás némafilm összeállításban. Mivel kevés az eredeti film, ki kellett egészíteni olyan filmekkel, amik nem akkor készültek, de arról a korról szólnak. Például ilyen a Csáth Géza novella, vagy az Ady-film.

Mit várnak ettől a kezdeményezéstől, kik fognak ellátogatni a moziba?

Mindenképpen azok, akik a filmtörténet iránt érdeklődnek. A későbbi időszakban olyan filmek is lesznek, amelyek nagyobb közönséghez szólnak. Sőt, már a januári összeállításban is van egy autóversenyzésről szóló film, ami 1910 tájékán játszódik, de egy-két évtizeddel ezelőtt készült a film. A későbbi évekhez kapcsolódóan egyre inkább kerülnek elő olyan alkotások, melyeknek nagyobb a közönsége, és egyre több embert vonz majd az Örökmozgóba.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását