2024. április 19. - Emma

Teajárat és krízistelefon

Teajáratokkal igyekszik segíteni a hideg napokban is az utcán élő debreceni hajléktalanokat a Refomix Kht. - közölte Szemerédy Zsolt, a szervezet vezetője csütörtökön az MTI-vel.
2008. január 3. csütörtök 15:07 - Hírextra

Munkájuk egyértelmű sikerének nevezte, hogy a korábbi éveknél több hajléktalant sikerült rávenni a nappali melegedő, illetve az éjszakai szálláshelyek igénybevételére. Ők korábban főként a belváros közparkjaiban, illetve a vasútállomás környékén tartózkodtak.

Debrecenben 600-700-ra becsülik az otthontalanok számát, szállást 300 hajléktalannak tudnak biztosítani. Az ellátásukat 2002 óta szervező kht. április 30-ig krízistelefont is működtet, amelyen a hajléktalanokkal kapcsolatos lakossági értesítéséket várják.

Azoknak a hajléktalanoknak, akik az utcán töltik a hideg napok nagyobb részét, takarókat és szükség esetén úgynevezett fagymentesítő iso-fóliákat is adnak - mondta Szemerédy Zsolt az MTI-nek.
Hozzátette: a téli időszakra két 10-10 személyes, fűthető konténert is üzembe helyeztek, hogy minél több rászorulónak tudjanak hajlékot biztosítani. Pályázati forrásból pedig még az idén beindítják a hajléktalanok 24 órás betegellátó szolgálatát Debrecenben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását