Külföld

Lemondott a megbízott

Pénteken lemondott posztjáról Andrew Natsios, az Egyesült Államok szudáni különmegbízottja - jelentette be a Fehér Ház. Az indoklás nélkül távozó Natsios utódja Richard Williamson lesz, aki korábban az ENSZ emberi jogi bizottságában is képviselte Washingt

A Fehér Ház pénteki közleménye szerint Natsios fontos lépéseket tett a dárfuri válság megoldásáért, amelyet George Bush amerikai elnök korábban népírtásnak nevezett. A volt különmegbízott saját megítélése szerint igyekezett megfelelni Bush elnök magas elvárásainak, de mint mondta, a nemzetközi közösség nem cselekedhet a szudániak helyett.

Natsios szerint az európaiak és az amerikaiak segíthetnek a szudáni válság megoldásában, de nem mehetnek oda,és nem oldhatják meg helyettük a gondjaikat. A volt különmegbízott szerint a szudáni politikusoknak kell kockázatot vállalniuk a békéért.

A közel négy éve tartó szudáni válságban eddig legkevesebb 200 ezer ember halt meg, és több mint kétmillióan elhagyták otthonaikat. A nyugat-szudáni tartományban azért lázadtak fel az afrikai eredetű törzsek az arab kormány ellen, mert szerintük elnyomják őket. A khartúmi hatalom szabadcsapatokat vetett be a lázadók leverésére, akik gyakran tömeggyilkosságokat követnek el a térségben.

Forrás: FH

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.