Belföld
Kutatási központ Miskolcon
A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának képzési palettáját is színesíti az az együttműködési megállapodás, amit Patkó Gyula rektor, Hatvani Erzsébet, az Igazságügyi Hivatal főigazgatója és Szabó Miklós, a kar dékánja írtak alá - olvasható a szer
Patkó Gyula az aláírás előtt mondott köszöntőjében hangsúlyozta: a legnagyobb nyertesek a hallgatók, akik felkészülését, szakmai tudását még inkább megalapozza, elmélyíti a megállapodásban is rögzített, és számos területen eddig is megvolt együttműködés a két intézmény között.
Az Igazságügyi Hivatallal létrejött megállapodás egyebek mellett azt célozza, hogy a kárelhárító igazságszolgáltatás, a jogi segítségnyújtás, az áldozatsegítés és az új konfliktuskezelési technikák kutatási központjává váljék az egyetem.
Az együttműködés lehetőséget nyújt pályázatokon való közös részvételre is – írja a lap.
Forrás: MTI